Természetesen idén sem maradhatott ki az izgalmas gólyatábor a KEVI ifjú gimnazistáinak életéből. Augusztus 29-30-án fantasztikus hangulatú táborban vehettek részt a fiatalok. 

Gyalogtúra Nagy-Kevélyen
-Hirdetés-

A kétnapos program egy hosszú túrával kezdődött, melyet Döme Géza matematika szakos pedagógus szervezett. A túra Nagy-Kevélyen volt, s a gólyák igazán kifáradtak, az egész napos programban, melyen természetesen részt vett a három osztályfőnök, Furák Attila (7.A), Horváth András (9.B), Szabó Gabriella (9.C), és az iskola lelkésze, Farkas Sándor, aki rengeteget segédkezett a szervezésben.

A közös főzés sem maradt el

Miután visszaértek az iskolához, tanáraik segítségével felfedezték annak legapróbb zugait is, hogy a tanévkezdésben ez ne okozzon meglepetéseket nekik. A finom vacsorát az iskola tornacsarnoka mellett fogyasztották el, majd jöhetett egy könnyed megismerkedős zenés est, melyhez a talpalávalót az iskola stúdiósai, és Lopusni János tanár úr adták. Hagyományhoz híven a gólyák új tantermeikben aludtak, hálózsákokban, ezzel is fokozva a különleges hangulatot.

Másnap a csapat együtt ment el a tanterületre, ahol osztályfőnökeik segítségével közösen főztek bográcsban paprikás krumplit, majd ennek elfogyasztása után együtt tértek haza, hogy kiélvezhessék a nyári szünet utolsó hétvégéjét, közben készülve a tanévnyitóra, és az új kezdetre.

T.R.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (32 db kép)
MEGOSZTÁS