Megkezdődött a rezsiutalványok postai kézbesítése a nyugdíjasoknak hétfőn, szeptember 30-áig mintegy 2,6 millióan kapnak személyenként 9 ezer forint összegben gáz- és villanyszámla kifizetésére fordítható utalványt.

-Hirdetés-

Az első kézbesítést követően Fónagy János államtitkár elmondta, a kormány intézkedése révén a nyugdíjasok, nyugdíjszerű ellátásban részesülők kapnak személyenként 3 darab 3 ezer forint címletű rezsiutalványt, megközelítőleg 24 milliárd forint értékben. Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány, a korábbi évekhez hasonlóan, az idén ősszel is támogatásban részesíti a nyugdíjasokat, a rezsiutalványt 2020. március 31-éig lehet felhasználni villanyszámla és gázszámla kiegyenlítésére.

Kiemelte, a Fidesz-KDNP kormány kézzelfoghatóan is megbecsüli a nyugdíjasokat, fontosnak tartja azt a 2,6 millió nyugdíjast, akik a társadalom középhadát felnevelték. Míg a Gyurcsány-Bajnai kormányok emelték a gáz- és villany árát, addig az Orbán-kormány 2012-től csökkenti a rezsit, megőrzi a nyugdíj fizetőértékét, sőt 2010-től 10 százalékkal növelte azt – mondta.

Felidézte, hogy a kormány a mindenkori költségvetés teherbírásától függően egyéb juttatásban is részesíti a nyugdíjasokat, korábban Erzsébet utalványokat biztosított, az idén rezsiutalványokat ad – tette hozzá az államtitkár.

Fónagy János kiemelte, hogy a rezsiutalvány készpénzként használható fel, a rezsiutalványokat tartalmazó értéklevelet a Magyar Posta szeptember 2. és 30. között Magyarországon valamennyi jogosultnak kiviszi, először a fővárosban, majd a többi településen.

A Magyar Posta egyszer kézbesíti az utalványt, ha a postástól nem tudják átvenni, akkor az ajánlott küldeményhez hasonló üzenetet hagynak a címzettnél, az értéklevelet tíz munkanapon belül lehet átvenni a postán, ha még akkor sem mennek érte, a megadott időt követően a posta visszaküldi az utalványokat a Magyar Államkincstárnak. Ha semmiképpen sem tudják felvenni postán – például külföldi tartózkodás miatt – az utalványokat, akkor a Magyar Államkincstártól kérhet az érintett ismételt kézbesítést november 30-ig – ismertette az államtitkár.

A postán a villany és gázszámla csekken történő befizetésekor készpénzként fogadják el a rezsiutalványt, amennyiben a jogosult a számláját nem csekken, hanem átutalással rendezi, akkor az utalvánnyal be kell menni a közműszolgáltató ügyfélirodájába, ahol a rezsiutalvány értékét 15 napon belül jóváírják a számlán – mondta Fónagy János.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a rezsiutalvány nem névre szóló, a jogosult belátása szerint átadhatja, de a rezsiutalvány csak villany és gázszámla kifizetésére fordítható.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője az MTI-nek elmondta, a posta a kézbesítést ütemezetten végzi. A kézbesítés Budapesten indult, majd folyamatosan terjesztik ki nagyobb városokra, más településekre szeptember 30-áig. Egy csekk befizetéséhez több utalvány is elfogadható, több csekk is együttesen befizethető több utalvánnyal. Fontos, hogy a csekkek összegét ne haladja meg az utalvány értéke, a kettő közötti különbözetet készpénzben kell megfizetni. Ha valaki nem kapta meg időben az utalványt, először az államkincstárnál érdeklődjön a levelezési címéről, mert oda küldték ki az értéklevelet, és ezt követően forduljon csak a postához – mondta a szóvivő.

Forrás:portfolio.hu

MEGOSZTÁS