A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok keretében tartotta ünnepi ülését a városháza dísztermében. A hagyományoknak megfelelően ekkor adták át a megye legrangosabb kitüntetéseit, melyek azoknak a személyeknek, közösségeknek adományozhatók, akik kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálták Bács-Kiskun érdekét és javát.

-Hirdetés-

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Salacz László, országgyűlési képviselő, Dávid Károly dandártábornok, Bács-Kiskun Megyei rendőrkapitány, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, valamint a kitüntetettek és hozzátartozóik, a megye igazgatási, társadalmi, egyházi és gazdasági vezetői, a megye településeinek polgármesterei, a megyei közgyűlés tagjai és a külső bizottságok tagjai.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a zászlójára tűzte, hogy egy olyan helyet teremt, ahol jó élni, ahol jó lenni. Ebben a munkában azonban nem maradtunk magunkra. Az elért eredményekért köszönet illet minden támogatót, együttműködőt, résztvevőt, melyek közül ma azokat ismerjük el, akik rendkívüli teljesítményükkel elismerést hoztak nemcsak a megyének, hanem a hazának is” – mondta el beszédében Rideg László, elnök.

A kitüntetettek nevében Endrődi Ferenc Pál, az Akker-Plus Kft. tulajdonosa mondott köszönetet, aki idén a legrangosabb „Bács-Kiskun Megyéért” díjat vehette át. 

A program zárásaként a megyei önkormányzat svédasztalos állófogadással vendégelte meg a meghívottakat, ahol a megye legjobb pálinkáját és legjobbnak választott borait is megkóstolhatták a vendégek. Asztalra került a Mátyás Pálinkaház Mátyás szilvapálinkája, a Font Pincészet 2018-as Irsai Olivérje, az eredet Pincészet 2018-as Kékfrankos rozé bora, valamint a Koch Pincészet 2017-es évjáratú Kékfrankos vörösbora.

2019. díjazottai:
Bács-Kiskun Megyéért Díj

  • Endrődi Ferenc Pál

Bács-Kiskun Megye Gazdaságáért Díj

  • Dabasi Gábor
  • Dr. Horváth Sándor

Bács-Kiskun Megye Vidékfejlesztéséért Díj

  • Dr. Gyovai Viola
  • Madari Örs Jenő

Bács-Kiskun Megye Turizmusáért Díj

  • Tiszaparti Termálfürdő Kemping és Étterem Kft.

Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért Díj

  • Dr. Danis Imre
  • Gorzás Imréné
  • Dr. Völgyes Attila

Bács-Kiskun Megye Tudományos Életének Fejlődéséért Díj

  • Szabó Attila

Bács-Kiskun Megye Közigazgatásáért Díj

  • Dr. Havassy Sándor
  • Ódor László

Bács-Kiskun Megye Kultúrájáért Díj

  • Huzsvay György
  • Dr. Petz Gábor
  • Vicsek János

Bács-Kiskun Megye Ifjúságának Neveléséért Díj

  • Horváth Attila
  • Kocsisné Móczár Julianna
  • Maróti Pál István

Bács-Kiskun Megye Lakosságának Védelméért Díj

  • Dr. Bátori Gábor
  • Dobó Szilveszter
  • Gallai József

Bács-Kiskun Megye Közösségfejlesztéséért Díj

  • Ambrus Lajos
  • Harcosné Rab Rita
  • Tóth Gyuláné Jóború Éva

Bács-Kiskun Megye Nemzetiségeiért Díj

  • Kuluncsics Márkné
  • Ifj. Kunhegyesi Ferenc

Év Polgármestere Bács-Kiskun Megyében Díj

  • Fülöp Róbert
  • Lehoczki Ferenc
  • Suhajda Antal

Bács-Kiskun Megye Sportjáért Díj

  • Adamik Ferenc
  • Pesti Márton

Bács-Kiskun Megye Nemzetközi Kapcsolataiért Díj

  • Csík László

Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének Kitüntető Díja

  • Kicsiny László
  • Dr. Bankó Ágnes

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének Kitüntető Oklevele

  • Bartus Lajos
  • Mászáros László
  • Herczeg Lili Mónika

Forrás: bacskiskun.hu

MEGOSZTÁS