Mozduljunk együtt a nevelőszülőségért Családi Nap volt a Vadkerti-tó kempingjében szeptember 7-én a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szervezésében. Az eseményen gazdag programokkal és finom ételekkel várták az érdeklődőket.

-Hirdetés-

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettese, András Kata a rendezvényről elmondta, hogy a Bács-Kiskun megyei nevelőszülők családjait várták a Vadkerti-tó kempingjébe. A Családi Napot minden évben megrendezik és a gyermekek, valamint a szülők örömmel jönnek el és nagyon várják, hogy mikor lesz a következő.

A soltvadkerti programon a nevelőszülői családok, a szolgáltató és meghívott vendégként a Bács-Kiskun Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársai közel 500-an voltak.

A rendezvény megnyitóját egy nagyon színvonalas műsor követte, amely során gyermekek és felnőttek táncos bemutatóval lepték meg a jelenlévőket. Az eseménynek sok támogatója volt, akik azért jöttek el, hogy szebbé, boldogabbá tegyék a gyermekek és a nevelőszülők napját. Nagy sikere volt a kalocsai motorosok bemutatójának, az ugrálóvárnak és a Vadkerti Hunok íjászbemutatójának. A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai is kivonultak a helyszínre egy rendőrautóval, valamint lehetőség nyílt focizásra. A szervezők a nevelőszülők részére főző-és süteménysütőverseny is meghirdettek.

A szolgáltatóról tudni kell, hogy Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő országos hatáskörű gyermekvédelmi intézmény, mely gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekekről gondoskodik. Az ország hat megyéjében és a fővárosban látnak el feladatot, amelyek közül az egyik legnagyobb területtel Bács-Kiskun megye rendelkezik.

Megyénkben közel 1200 gyermek gondoskodását felügyelik. Megemlítette, hogy az elmúlt években nagyon sokat változott pozitív irányban a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony. Jelentős az érdeklődés, de ennek ellenére folyamatosan keresik a nevelőszülőket. Azért teszik ezt, mert a gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyermekek érdeke az, hogy elsősorban nevelőszülői családba kerüljenek elhelyezésre. Nem állami rendszerben működve a hozzájuk tartozó gyermekek 92%-a él nevelőszülőknél.

Soltvadkerten és Kiskőrösön is van mintegy 30 család, akik nevelőszülőként vannak a rendszerben és mintegy 50-60 gyermekről gondoskodnak.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS