A hold összes fázisa csodálatos, de valamiért különösen vonzódunk a teliholdhoz. Szeptemberben is részesülhetünk ebben a csodában, ám ez kicsit más lesz, mint a többi.

Arató hold lesz

Az őszi napéjegyenlőséghez legközelebb eső teliholdat nevezzük aratás holdjának, az elnevezés még az indiánokhoz kapcsolódik, akik minden egyes holdtöltét más-más névvel különböztettek meg. Így lett például a februári a havas holdtölte, a májusi a virágos, a szeptemberi pedig az arató hold. Tekintettel a Hold ciklusaira, az aratás holdja szeptember 8. és október 7. közé eshet. Idén a napéjegyenlőség szeptember 23., így az aratás holdja a 23-a előtti telihold, szeptember 14-én.

Extra fényt nyújt

-Hirdetés-

Az összes telihold akkor kel, amikor a nap már lement, az aratás holdja viszont szinte egyszerre kel a naplementével, így olyan, mintha a nap tovább tartana a szokásosnál, ez a gazdáknak úgymond a naplemente meghosszabbítását eredményezi, amit a betakarítás idején nagyon jól tudnak hasznosítani. Ezen kívül a szeptemberi telihold fényesebb is a többinél, annyira fényes, hogy az aratás során a földművesek éjjel is dolgozhatnak a fényénél.

Csak egy pillanatig van telihold igazán

Az összes teliholdra igaz, hogy noha néhány napig teltnek látszik, csillagászati ​​szempontból igazi telihold csak egy adott pillanatban van.

A National Geographic cikke szerint holdnyugta ideje 14-én reggel a keleti határunknál 05:58, Budapesten 06:11, nyugaton pedig 06:21 lesz. Az esti holdkelte keleten 19:21, Budapesten 19:32, nyugati határainknál pedig 19:42 lesz. A fényviszonyok mindkét esetben jók lehetnek, ha tiszta a nyugati horizont, akkor szépen követhetjük a hajnali fények közt is a lenyugvó Holdat, már jól látható tájelemekkel.

Péntek 13-án nagyon ritka a telihold

2006. május 13. óta nem volt telihold péntek 13-án, és a következő ilyen egybeesésre is több mint 13 évet kell majd várnunk, legközelebb ugyanis 2033 májusában lesz rá példa.

A legfényesebb, ugyanakkor a legkisebb telihold

Holdunk 13-án délután lesz földtávolban, a telihold időpontja pedig 14-én reggel fél 7, így a két esemény közelségének köszönhetően ezúttal a szokásosnál egy kicsit kisebb teliholdat csodálhatunk meg. Égi kísérőnk lenyugszik napkelte előtt pár perccel, így vagy még holdnyugtakor érdemes megörökíteni, vagy megvárhatjuk vele a 14-i esti holdkeltét, ami kb. fél órával követi a napnyugtát.

Érdekesség

A magyar lakosság közel 40 százaléka szerencsebefolyásoló erőt tulajdonít Péntek 13-nak: többségük (71%) abban bízik, hogy ez a nap szerencsét hoz.
A Szerencsejáték Zrt. játékosai az átlagnál is jobban hisznek Péntek 13 rendkívüli erejében, ami különösen a kaparós sorsjegyek, az Eurojackpot és a Luxor játékosokra igaz – derül ki a társaság reprezentatív felméréséből.

A 13-as számhoz és az igencsak ritka, évente legfeljebb háromszor előforduló Péntek 13-hoz fűződő hiedelmek és babonák régóta a mindennapok részét képezik. Péntek 13-án sokan próbálnak szerencsét, a 13-as szám pedig szerencseszámként is az egyik legnépszerűbb a hazai játékosok körében. A magyar lakosság több mint felének van szerencseszáma, és bár többnyire a 7-es az, rögtön ezután a 13-as szám következik.

Azt, hogy milyen sokan játsszák meg rendszeresen a 13-as számot, az Ötöslottó nyertesek számának alakulása jelzi igazán. Míg átlagos heteken 1000 játékosból 22-24 szerencsés ér el egynél több találatot, addig a 13-as szám kihúzásakor rendre 39-40 játékos is nyer. A magyar lottótörténet eddigi legnagyobb nyereménye is a 13-as számhoz köthető, hiszen a 2017. február 10-én az Eurojackpot játékon bruttó 22 569 528 eurót, azaz közel bruttó 7 milliárd forintot nyerő hazai szerencsés számai között is szerepelt a 13-as.

Forrás: sokszínűvidék.hu

MEGOSZTÁS