A Magyar Szarvasgombász Szövetség, a T.G. Virágdekor Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium szervezésében, Bányai Gábor országgyűlési képviselő védnökségével 2019. szeptember 14-én volt Kecelen a XII. Magyar Szarvasgomba-termesztés Napja.

-Hirdetés-

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával az Interreg-IPA CBC Magyarország-Szerbia elnevezésű pályázat alapján valósult meg.

Az esemény házigazdája Téglás András a T.G. Virágdekor Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium nyugalmazott igazgatója szíves vendéglátásról gondoskodott. Az iskola adott helyszínt a rendezvénynek.

Napjainkban már nem elégszik meg az ember azzal, hogy begyűjti, amit talál a természetben. A tudomány, a tapasztalat segítségével, mai technológiával a ritkaságszámba menő termékeket is képes előállítani. Esetünkben az arany árával vetélkedő értékű „a gombák gyémántja” –ként emlegetett szarvasgombát. Mivel a szarvasgomba bizonyos fák gyökeréhez kapcsolódva, úgynevezett mikorrhiza-gombaként él, tehát termesztéséhez erdőt kell telepíteni (és ügyes segítő kutyát kell nevelni). A nap előadásai ebben a témában igyekeznek szakmai ismereteket, tanácsokat átadni a hallgatóságnak.

Az előadások előtt dr. Nagy István agrárminiszter levelét Kopasz Árpád a Szent László Szarvasgomba  Lovagrend  Jász  Díjas lovagja a jászszentandrási IPA  szervezet tiszteletbeli elnöke tolmácsolta.

Haszilló Ferenc Kecel Város polgármestere, valamint dr. Bratek Zoltán Szent László Szarvasgomba Lovagrend Nagymestere köszöntötte a megjelenteket, majd Borus Virág, a Magyar-Szerb Interreg Program Közös Titkárságának programmenedzsere  szólt a jelenlévőkhöz.

A továbbiakban érdekes szakmai előadásokon vehettek részt a vendégek.

Némethné Kisgyörgy Boglárka a NÉBIH MGEI (Manavrama Gratis Educational Institute) Erdészeti  Szaporítóanyag  Felügyeleti Osztály munkatársa a mikorrhizált erdészeti szaporítóanyagok minősítésének gyakorlatában szerzett tapasztalatokról beszélt.

A szarvasgomba  termesztés, gyűjtés és feldolgozás az ökológiai gazdálkodás szabályai szerint címmel tartott előadást dr. Roszik Péter  (Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.)

Erdődi Péter a modern technológiákat ismertette a zártrendszerű termesztésben. A Hírös Fóliaház Kft. tulajdonosa és ügyvezetője érdekes előadásában többek között a következőkről beszélt:

„Alapvetően zártkörű termesztő berendezések építésével, felújításával, modernizálásával foglalkozunk, közel 3000 munkánk van már itt a térségben. A témához kapcsolódva – ugyan ez egy kicsit a széle a szarvasgomba-termesztésnek -, de azért egy pár gondolatot mondanék arról, milyen lehetőségei vannak a konténeres csemete előállításnak, ha ezt zárt termesztőberendezésben valósítjuk meg. Az ültetvényes csemete előállításhoz lehet fóliaházakat használni, ezeknek a technológiai megoldásoknak az az előnye, hogy irányítható, üzembiztos termelést végzünk, más konkurens gombától mentes környezetet lehet biztosítani, és a külső környezeti hatásoktól meg lehet óvni a csemeték életterét, hiszen a mai világban a klímaváltozás, környezetváltozás jelentős, ettől meg tudjuk óvni a növényeket egy ilyen zárt rendszerben. Illetve ami még fontos, hogy eredményes, jövedelmező legyen a termesztési folyamat, ehhez nélkülözhetetlen a megfelelő műszaki adottságokkal rendelkező növényház kiválasztása az adott paraméterek, információk ismeretében.”

Pallóné Dr. Kisérdi Imola (Agrárminisztérium Piacszervezési Főosztály Földrajzi Árujelzők Osztálya) a jászsági nyári szarvasgomba oltalmáról beszélt.

Heller Ádám „Újabb ismeretek a homoki szarvasgomba élőhely preferenciájához” címmel tartotta előadását.

Kopasz Árpád a Szent László Szarvasgomba Lovagrend Jász Díjas lovagja a jászszentandrási IPA szervezet tiszteletbeli elnöke a jászszentandrási IPA nemzetközi szarvasgombás sütő-főző versenyek tapasztalatairól számolt be.

Újdonságok az élelmiszer-feldolgozás területén – Szarvasgombával házasított párlatokról tartott előadást Béli Géza pálinkamester, szaktanácsadó.

Alternatív tápanyaggazdálkodásról nyújtott bőséges információt Brányi Árpád.

Az előadások elhangzása után lehetőség nyílt pódium beszélgetésre. A beszélgetés témája volt:  Triflászati (szarvasgombászati) hagyományaink, adottságaink, mint unikális nemzeti értékek.

A tanácskozást ebéd követte, ahol lehetőség nyílt szarvasgomba kóstolásra.

Végezetül, akinek ideje engedte a délutáni órákban Kecel környéki erdőkerülésre, homoki szarvasgomba természetes élőhelyére látogathatott dr. Mészáros Istvánnal.

Többféle szarvasgomba termeszthető Magyarország különböző tájain. Amelyik érdekes lehet nekünk, kecelieknek, az a homoki, fehér szarvasgomba, amely kizárólag a fehér akáccal él szimbiózisban, így városunk határában található hazai egyik  legnagyobb természetes lelőhelye – tudtuk meg Téglás Andrástól, aki az intézményben behatóan foglalkozik a téma kutatásával.

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS