Azokra emlékeztek Kiskőrösön szeptember 23-án, akik 1956-ban életüket áldozták a hazájukért, és akik 1989-ben megvalósították a rendszerváltást. Az előbbi 63, az utóbbi pedig kereken 30 évvel ezelőtt történt.

Az „56-os”megemlékezés Suba György Rákóczi utcai háza udvarában volt, ahol a tavalyi évben egy gyönyörű 56-os emlékművet állítottak fel három fiatalra emlékezve. A Rózsa Tibor kőfaragó keze munkáját dicsérő alkotás köré gyűltek most is össze az eseményen megjelentek.

-Hirdetés-

A program a Himnusz eléneklésével kezdődött, melyhez a zenei kíséretet a „SZÓ-LA-M” Alapfokú Művészeti Iskola növendékei adták Tóth Ferenc vezetésével. Az EGYMI 7. osztályos tanulói Dulai Gabriella osztályfőnök irányításával verset mondtak kórusban. A Petőfi iskola 6. osztályos tanulói, Harsányi Rozina és Kiss Hanna Petra fuvola-duót adtak elő (felkészítő: Sáfár Andrea). Az eseményen a KT Bem József Általános Iskola 8. c és a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának 8. a osztálya Sinka István „Üdv néked ifjúság!” című versét szavalták kórusban (felkészítők: Bárány Mihály és Fodorné Faragó Krisztina).

A megemlékezés alkalmával Suba György szólt a jelenlévőkhöz az 56-os eseményeket felidézve. A jubileumi ünnepségre Gyuri bácsi egy dalt írt, melyet Pelsőcziné Barna Mária adott elő és hegedűn Pelsőczi József Attila (felkészítője: Szásziné Nagy Judit) kísérte. A Suba György által írt „Ha magyar vagy, légy magyar! című verse is elhangzott a KEVI Petőfi Sándor Gimnáziuma 10. B és a Wattay Szakgimánium 10. B osztályai tanulóinak előadásában (felkészítők: Fodor Tamás és Tóthné Sási Katalin). 

Az 1989-es rendszerváltozás 30. évfordulójára Suba György „Az 1989-es rendszerváltás utáni 30 év” címmel könyvet jelentetett meg, amelyből egy-egy példányt adott át a megjelenteknek. Az esemény a Szózat eléneklése után az udvarban található emlékmű megkoszorúzásával zárult.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (43 db kép)
MEGOSZTÁS