Kévés Andort nemcsak a soltvadkertiek és kiskőrösiek ismerik, bizony a nevét már világszerte jegyzik mint fotós. Ő az a 35 éves végeláthatatlanul energiabomba fiatalember, aki ha valahova belép, biztosan a levegő is felizzik. Állandóan úton van, külföldet is bevette az egykor fiatalokat táncra oktató maga is versenytáncos fiatalember, mára viszont kamerát ragadva nem kisebb személyeket fotóz, mint Magyarország szépségkirálynőit és élvonalbeli modelljeit. Ezt megkoronázza, hogy állandóan külföldön dolgozik, repül, utazik, de Soltvadkertre mindig hazatalál és tizenéve nem látott ismerőseivel is bármikor leül csevegni. Interjúmat a Soltvadkerti Szüreti napokon megrendezett fotókiállításán készítettük.
VIRA: Bár téged a környéken szinte mindenki ismer, azért mesélj kicsit a gyerekkorodról!
K.A.: Nagyon eleven gyerek voltam, ezért anyukám mindenféle szakkörre és különórára beíratott, amiért felnőttként nagyon is hálás vagyok, ez szerintem erősen meghatározta a szerteágazó érdeklődésem fenntartását. Tanulmányaimat a soltvadkerti Kossuth Lajos Általános és Művészeti Alapiskolában kezdtem, ahol 4 éven át kötelező óraszámban tanultunk képzőművészetet (akkoriban finoman szólva sem rajongtam érte – bár a soltvadkerti asztalitenisz szakosztály emblémája az én kezem munkáját dicséri). Ekkor ismerkedtem meg a fotózás alapjaival és fertőzött meg egy szárnyait bontogató természetfotós, aki akkoriban kezdett tanítani a soltvadkerti iskolában.
Középiskolában, főiskolán, egyetemen nem volt alkalmam fotózni, a mindennapjaimat a tánc töltötte ki és ez nyert egyre nagyobb hangsúlyt. 15 évesen indultam első táncversenyemen, majd 17 éves koromtól már tanítottam is egy hip-hop tánciskolában. Akkoriban már éreztem hogy a tánc lesz az, ami hosszú időre nem csak hobbi, de ha ügyesen csinálom, akár megélhetés is lehet.
Kertésztechnikusi és Növényvédő technikus végzettségek után a tanulmányaimat a Kecskeméti Kertészeti Főiskolán folytattam, illetve vele párhuzamosan a Budapesti Sportegyetem Sportoktatói Szakán, ahol (miért is ne) sí- és snowboard oktatóként végeztem.
Diploma megszerzése után gondoltam szögre akasztom a táncos cipőt és kicsit világot látok, ezért olyan munkát kerestem, ahol kamatoztatni tudom a nyelvtudásaimat, ahol ismerkedhetek emberekkel, de mindezt külhonban. Így kerültem Kréta szigetére, ahol is sportanimátor lettem egy külföldi cégnél, mint egyedüli magyar. Nyáron a tengerparton animátorkodtam, télen a szlovák Tátrában oktattam mint sí és snowboard oktató 2 évig. És ha a szezon nem ért össze, akkor Németországban vagy USA-ban voltam, mint tolmács. Két év után újra hazajöttem és elindítottam a táncoktatást először a régi klubommal közösen, majd megalapítottam a saját tánciskoláimat, aminek köszönhetően még többen ismertek meg a környéken. A fellépések alkalmával dokumentálni kellett a gyerekeket, így fotóztam, amit a szülők érdekes módon meg akartak venni…. így új út nyílt előttem és rájöttem, hogy szeretek fotózni ( IS ). 2015-ben bezártam a tánciskolákat és 2016 óta csak a fotózással foglalkozom. 2017 nyarán Budapestre költöztem, ahol szinte azonnal felfigyeltek rám, és a sors akaratából gyorsan eljutottam egzotikusnak számító helyekre, illetve olyan távolságokra amiket előtte elképzelni sem tudtam…. azóta pedig megyek előre.
VIRA: Voltál versenytáncos, táncoktató, sőt manapság is oktatsz jegyespárokat, hogy életük nagy napján pontosan tudják azokat a bizonyos tánclépéseket….
K.A.: Mint már említettem gyermekkorom óta táncolok. Egyszer összeszámoltam, 28 évig táncoltam és nagyjából 8-10.000 ember fordult meg így vagy úgy a kezem közt. A versenyeket nagyon szerettem, de kiderült, oktatónak jobb vagyok és még jobban szeretem a tudásomat átadni, mint megtartani. Az esküvői oktatás egy furcsa mellékág. Soha nem hirdettem magam, soha nem kértem, hogy had csináljam, de még Budapestről is jelentkeznek párok, ami azt hiszem nagy megtiszteltetés. Emellett még rendszeresen keresnek fel szalagavatós osztályok is, ahol a mai napig ki tudom élni kreativitásom és táncszeretetem. Sajnos a profi táncra és a versenyzésre már nem jut elég idő, de amint azt mondani szokás: valamit valamiért.
VIRA: Hogyan lett a soltvadkerti táncoktatóból mégis világot bejáró fotós?
K.A.: Igyekszem mindig mindent pozitívan felfogni és megélni. Így lehet hogy a sors, a véletlen vagy az égiek akaratából sokszor vagyok jó időben, jó helyen ( Na jó, ez nem mindig tesz jót az egészségemnek, de mit csinálnék kalandos történetek nélkül? 🙂 ). Valóban igaz, hogy a kapcsolatok jól jönnek. Például egy házibuliban beszélgetni a képeimről és egy új megrendelőre szert tenni, aki kivisz az Adriára lefotózni az új yachtját. Vagy egy baráttal beszélgetni éjjel és rájönni, hogy az Emirátusokban pont ő szervez workshopot, majd ezen a workshopon megismerkedni a tervezővel, aki később elhív a Seychelles-szigetekre.
A jegygyűrűdet készítő ötvössel összebarátkozni, aki hobbi szinten is profibb fotós, mint oly sok magát annak valló ember és ő elhív, hogy szervezzetek együtt fotótúrát az Azori-szigeteken, ahol munka is vár. Tolmácsolni segíteni egy öreg német házaspárnak, ahol kiderül, hogy a hölgy világhírű Príma Balerina, és leszervezi neked, hogy Európa bármely híressége bármikor a modelled legyen, nem mellesleg használd ingyen a müncheni lakását. Egy beszélgetés alkalmával bemutatkozni egy üzletembernek, akinek annyira tetszenek a képeid és a stílusod, hogy meghív, tarts vele a Budapest-Bamakó rally-ra és fotózz, amit csak szeretnél. Egyik lehetőség a másik után érkezik. És élek velük… miért mondanék nemet?! 😀
VIRA: Van állandó lakhelyed Magyarországon vagy leginkább utazol és világot látsz a munkád által?
K.A.: Budapestre köt a hivatalos papír, de nem tudom, hogy van-e olyanom, hogy otthon, talán majd akkor térjünk erre vissza, ha lesz, aki a lakásomat otthonná tegye. 😉
VIRA: Amennyire ismerlek, a szabadidőd is munkával vagy valamely extrém hobbiddal töltöd….
K.A.:Imádom az extrémebb hobbikat. Sí, snowboard, wakeboard, túrázás a kedvenceim, de gondoskodom arról is, hogy minden külföldi utam során jusson időm egy kis saját programra. A legextrémebb talán most az Azori-szigeteken volt, ahol a tengerbiológusok azt hitték, hogy én is kolléga vagyok és szó nélkül engedtek be a vad delfinek és bálnák közé, míg a turistáknak az nem volt szabad. Ez így tök jól hangzik, csak hogy mindezt egy rövid ujjú neoprén ruhában, 15 fokos vízben, búvármaszk és békatalpak nélkül, áramlatokkal szemben, egyik kézben kamerát tartva, fél kézzel úszva az 1280 m mély nyílt óceánon.
Azt hiszem magasabban volt az adrenalin szintem, mint mikor repülőből ugrottam ki.
Valóban élem az életet és inkább legyen rövidebb, de tartalmasabb.
VIRA: A családod még itt él Soltvadkerten. Gyakran hazalátogatsz?
K.A.: Több családi érdekeltség és üzleti ügyem is ide szólít, így összekötöm a kellemest a hasznossal. Rendszeresen megfordulok Soltvadkerten, hetente vagy havonta biztosan hazajövök. Ez a munkáktól is függ. De jó érzés oda menni, ahol az emberek köszönnek messziről, megállítanak, érdeklődnek (olyankor hazaérkezem)
VIRA: Milyen világrészek vagy konkrét munkák vannak, amik egyelőre álmok számodra is?
K.A.: Ha 3 éve felteszed ezt a kérdést, én gondolkodás nélkül a Seychelle-s szigeteki fotózást mondtam volna. Fura, hogy ez majdnem azonnal teljesült és most készülünk oda másodszor. Szóval átgondoltam az egészet és újabb célokat tűztem ki. Rangsorolva úgy mondanám, hogy a dobogó második fokán két úti cél van – Kuba és Izland. Mindkét helyen örömmel fotóznék esküvőt vagy divatot is. A LEG-LEG-LEG, pedig egy bolíviai hely a Salar de Uyuni. Ez egy 3600 m magasan fekvő sósivatag, ahol egy álmom válna valóra fotózni…. leírhatatlan szépségű földöntúli tükörtáj.
VIRA: Jövőbeli tervek? Van ilyen, hogy 5-10 év múlva vagy akár 10-20 év múlva hol látod magad szakmailag?
K.A.: Azt hiszem, az út amin járok eddig jó és ezt szeretném folytatni. Hiányzik a tanítás, a tudás átadása, így remélem, hogy 5 éven belül alkalmam nyílik a fotózást is oktatni. Szerencsére vannak már felkérések és ezek mindig pozitív élmények. Talán újra kipróbálom magam a fotós versenyeken. Sajnos már évek óta nem neveztem egyre sem, pedig akkoriban nagyon élveztem. Szóval egyre jobb és jobb szeretnék lenni, nem az a cél amit látok, hanem az ismeretlen, amit még elérhetek.
VIRA: Teljesen mindegy, hogy évente találkozol valakivel vagy 10 év után futsz vele össze. Ugyanaz az energiabomba fiatal vagy, aki a gimnáziumban is voltál. Sőt, a hobbid a munkád vagy fordítva. Boldog és teljes az életed.
K.A.: Ez ahogy mondod, igaz is. Szeretem magam olyan emberekkel körülvenni, akiket nem zavar a pezsgő személyiségem és még én is inspirálódóm általuk. Fontos a pörgés, az inspiráció, az hogy mindig legyen valami és ne unatkozzak. Jöhet az izgalom és akár a nehéz és fájdalmas élmény is. A lényeg számomra, hogy mindig mindenből tudjak tanulni, előre haladni, fejlődni emberileg, szakmailag is.
DéKá
Fotógaléria:
