Évtizedek óta hagyomány, hogy a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola egy teljes iskolai héten át különböző feladatokat, programokat, kihívásokat szervez az új kilencedikes és hetedik osztályos gimnazista diákoknak, majd az utolsó napot egy sorversenyekkel teli kalandos gólyaavató nappal zárják, ezzel jelképezve gimnazistai tagságukat az iskolában.

Az első napon télapónak öltöztek a gólyák
-Hirdetés-

Idén három bejövő osztály vett részt az egyhetes programokon, és mint minden kis gólya, ők sem maradhattak ki a közös táncból, a gólyaesküből, és a különleges versenyekből. Az első napon lévő megmérettetéseket mikulás, és húsvéti nyuszi jelmezben kellett végrehajtaniuk, tizenkettedikes békájuknak pedig ezen a napon teával és süteménnyel kellett kedveskedniük. Másnap balerinákat és boxolókat kellett jelképezniük, és palacsintával gondoskodtak arról, hogy idősebb társaik ne maradjanak éhen.

Az egyik feladat az volt, hogy különleges módon hozzák be a békákat

Természetesen minden nap nagyszünetben “gólya-torna” várta az újoncokat, ahol más-más tizenkettedikes osztály diktálta a teljesítendő feladatokat. A szerdai napon nagyszülőket testesítettek meg, és az egészséges életmódot imitálva gyümölcsökkel vagy zöldségekkel lepték meg békáikat.

Természetesen egyéni feladatokkal is kedveskedtek nekik békáik, hiszen minden gólya egy tizenkettedikes diákhoz tartozott, aki mókás játékokkal avatta be kisebb diáktársát az iskolai életbe. A gólyáknak egyáltalán nem volt könnyű dolguk, hiszen ennyi feladat és teljesíteni való dolog között még a héten lezajló terem szépségversenyre is kellett figyelniük. Idén ezt a versenyt a 12.A osztály nyerte.

Az előző héten megrendezett városismereti verseny miatt idén csütörtökön történt a hagyományos ünnepélyes gólyaavatás, ahol az osztályok által készített zászlók, tánckoreográfiák lettek bemutatva. Ezután a diákoknak öt sorversenyen kellett ügyességüket megmutatni, végül a zsűri által összesített eredmény hozta meg a díjakat. A zsűrit egy-egy végzős diák, valamint az igazgatónő, Szentgyörgyiné Szlovák Mária és az iskola három további dolgozója alkotta.

7.A

Első helyezést ért el a 7.A osztály (osztályfőnök: Furák Attila), második helyezést ért el a 9.B osztály (osztályfőnök: Horváth András), majd szintén dobogón végzett a 9.C osztály (osztályfőnök: Szabó Gabriella). Természetesen a verseny nagyon szoros volt, és csak néhány ponton múltak az eredmények. A helyezéseket tortával és oklevéllel díjazták.

Gratulálunk mindhárom osztálynak, remekül teljesítettek, és eredményes éveket kívánunk nekik a gimnáziumban!

T.R.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (52 db kép)
MEGOSZTÁS