Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknap volt a Megyeházán

Immáron 4. alkalommal rendeztük meg szeptember 27-én a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot Kecskeméten, a Megyeházán. Az emléknap az 1945-1961 közötti időszak hőseinek és áldozatainak állít méltó emléket, a rendszert megszenvedő tanuk és családjuk előtti tisztelgés, együttérzés emléknapjaként. 

-Hirdetés-

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2016-ban egyhangú döntéssel megyei emléknappá minősítette szeptember 29-ét, dr. Szobonya Zoltán mártírhalálának napját. Tettük ezt azzal a szándékkal, hogy a jánoshalmai 1956-os forradalmi megmozdulások egyik szervezőjének, majd vezetőjének méltó emléket állítsunk. Valamint tiszteletünket akartuk kifejezni azoknak a honfitársainak, akik ugyanúgy a harcosai voltak a nemzetet felemelő és felszabadító szabadság eszméinek, azaz Önöknek” – mondta el megnyitó beszédében Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke.

Az ünnepségen, előadásában szívbemarkoló múltidézést tartott dr. Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezés Bizottsága tagja, aki a törtész szemüvegén keresztül és a ránk maradt iratokból idézve mutatta be az időszak megyei történéseit. Részvételével megtisztelte a rendezvényt a jánoshalmi mártír lánya, Szobonya Csilla és családja, akiidén is köszönetét fejezte ki Rideg Lászlónak az Emléknap létrehozásáért. Rövid riportfilmet is készítettünk két, még élő honfitársunkkal, melyet a rendezvényen levetítettünk. Az oklevelek átadása után Tóth Péter, kunszentmiklósi versvándor előadásában hallgathattuk meg Márai Sándor Mennyből az angyal című versét. A Himnuszt és a Szózatot a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium Aurin leánykarának éneke tette igazán ünnepivé. 

A Megyeháza után a megemlékezés a kecskeméti börtönnél, az egykori jánoshalmi ügyvéd kivégzésének helyszínén folytatódott, ahol az ünnepélyes műsort követően a jelenlévők megkoszorúzták dr. Szobonya Zoltán emléktábláját.

2019-ben dr. Szobonya Zoltán Emléklapot kapott:

Dr. Bikfalvy Miklósné (Kiskunhalas)
Vitéz Kiss György (Jánoshalma)
Pék János (Solt)
Szórád János (Kerekegyháza)
Lakatos Lászlóné (Kalocsa)
Vitéz Szanyi János (Kiskunhalas)
Kiss György (Mélykút)

2019-ben Dr. Szobonya Zoltán Posztumusz Emléklapot kapott:

Gubik István Mihály (Kecel)
Gubik Károly (Kecel)
Lakner József (Császártöltés)
Ujvári József (Kecel)
Vitéz Mikó Pál (Mélykút)
Sebestyén László (Kerekegyháza)
Skultéty László (Kerekegyháza)
Ruttkay Pál (Kerekegyháza)
André László Alajos (Kerekegyháza)
Romsics Szilveszter Lajos (Homokmégy)
Dr. Horváth József (Kiskőrös)
Dulai György (Kiskőrös)
Péter Balázs (Kiskunhalas)
Nagy Lajos (Kiskunhalas)
Hajnóczi Lajos (Jánoshalma)
Fekete Béla (Jánoshalma)
Andrási Imre (Kecel)

Sajtóközlemény
Kecskemét, 2019. szeptember 27.

Kiemelt kép: https://keol.hu

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (12 db kép)
MEGOSZTÁS