Soltvadkert Város Önkormányzata az “IPARTERÜLET FEJLESZTÉSE SOLTVADKERTEN – DÉLI IPARTERÜLET FELTÁRÓ ÚT, FÖLDÚT STABILIZÁCIÓJA” című TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00017 azonosítási számú projekt ünnepélyes átadására hívta a lakosságot.

-Hirdetés-

Az október 1-én délután 14-kor kezdődő megnyitón elsőként Fodorné dr. Schiszler Terézia köszöntötte a résztvevőket, majd a himnuszt követően felkérte Font Sándor országgyűlési képviselő urat, hogy mondja el ünnepi gondolatait.

Font Sándor országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy a település iparterületének feltáró útja elkészült

“Több lehet ez, mint egy feltáró út mondhatnánk, hiszen a város jövőjét is befolyásolhatja. A már ide letelepedett vállalkozások mellé a jövőben más – a várost gazdagító – vállalkozásokat hozhatnak létre, hiszen nem ez lesz az egyetlen feltáró útja a területnek. A meglévő mellé párhuzamosan 4-500 méterre, Tázlár irányába épül meg a várost elkerülő út, aminek a végső szakaszába érkezett a tervezése. Az elkerülő út és ez az ipari terület ide vonzhatja a vállalkozásokat, cégeket, akiknek helyet kell adni, mivel például Kecskemét már betelt, nem tudnak helyet biztosítani erre – tudtuk meg többek között Font Sándor országgyűlési képviselő beszédéből.

“Egy nagy lépést tettünk annak érdekében, hogy gyermekeink és unokáink majdan néhány év vagy évtized után úgy döntsenek, hogy igen, érdemes itt maradni Soltvadkerten, vagy érdemes visszajönni Soltvadkertre, mert egy olyan élhető várost alakítottak ki az elődök, amelyre érdemes jövőt tervezni” – mondta beszédében Lehoczki Ferenc polgármester.

A továbbiakban Lehoczki Ferenc Soltvadkert város polgármestere szólalt fel, aki ünnepnapnak nevezte ezt a napot, ahol egy nagy lépést tettek annak érdekében, hogy Soltvadkert reményteljes jövője egyre közelebb kerüljön hozzánk. Hosszasan beszélt Soltvadkert iparáról, annak fejleszteni akaró vállalkozásairól és ennek a város vezetése által való támogatásáról, majd ismertette a beruházás részleteit.

A feltáró útnak bruttó 73 millió forint volt a kivitelezési és építési költsége. A hossza 1300 méter. Az átlag szélessége 5,3 méter. Jelen állapotában az első ütem elkészülési fázisában van, amit a másodikban egy aszfaltozás követ.

A szalag átvágásán részt vett Temerini Ferenc alpolgármester, dr. Kerényi János országgyűlési képviselő, Rencsár Judit a Soltút Kft. ügyvezetője, Lehoczki Ferenc polgármester és Font Sándor országgyűlési képviselő

A rendezvény ünnepi állófogadással ért véget.

-K.Gy.-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)
MEGOSZTÁS