Igen, több is van: a sírkövek mesélnek — ha van olyan, aki meghallgatja. Erről is szól az októberi temetőtakarítás, mely a Halottak Napját előzi meg.

Ki hogyan teszi rendbe a sírokat és a környéket? Vannak, akik egyénileg, más a családjával, esetleg 2-3 barát(nő) összefogva. Kisbócsán a tanyasi temetőben már több éve szervezetten végzik el az őszi nagytakarítást.

-Hirdetés-

Idén október első szombatján ismét több mint egy tucat ember jött össze a kisbócsai tanyasi temetőben. Mindenki magával hozta a saját célszerszámait: volt jócskán ásó, vasvilla, gereblye és horoló, de számos fűkasza és egy csettegő is része volt az eszközállománynak.

A megtisztított sírok között járva sok történet elevenedik meg az emberben. Ezek némelyike szomorú, némelyike pedig még mosolyt is fakaszthat az emlékezők arcára. Következzék ezek közül néhány, a temetőtakarítást követő beszélgetésből.

A csettegőzés a temetőtakarítás része!

Amit tudunk, hogy Schneider Henrik 1863-1951 és felesége Kram Katalin 1868-1945 adományozta a kisbócsai területet temetkezési célra 1940-ben. Ott nyugszik még fiuk Schneider János 1893-1944 és felesége Domonyi Julianna 1897-1962. De itt nyugszik a család másik ága is: Sréter János 1881-1950 és Sréter Jánosné Kapcza Rozália 1896-1945. Leszármazottaik odaálltak a régi sírokhoz 1-1 fotó erejéig.

Schneider Henrik sírjánál Szabó László, Tímár Ferencné Szabó Erzsébet, Nagy Zoltán, Sréter János (korábbi felvétel)

Tábla jelzi az első temetkezés idejét. Ez Juszt Imre sírja, aki élt 77 évet, meghalt 1940. június 16-án.

Sokan emlékeznek még a háztól történő temetésekre. Ilyenkor egy éjszakát ott virrasztott a család a szobában, a koporsóban felravatalozott elhunyt mellett. Énekeltek, imádkoztak, megsiratták. Meleg nyári időszakban elengedhetetlen volt a parfüm… A modernizáció jegyében a hetvenes évektől már temetkezési vállalkozó végezte a temetést, és hűtőkamrából hozták ide a halottat. Több nap várakozási időre volt szükség: össze kellett hívni a szétszéledt rokonságot és a papoknak is sűrűbbé vált az időbeosztása. Mintegy 200 kisbócsait temethettek el ide.

Hogy addig hová történtek a temetések, senki sem tudta megmondani. Talán Soltvadkertre vitték, a vallásának megfelelően. Itt megvolt a vallási tagozódás: a felső részen inkább az evangélikusok, az alsón inkább a katolikusok temetkeztek. Ez alól vegyes vallású családoknál természetesen volt kivétel. Aztán ahogy elnéptelenedett a tanyavilág, úgy csökkent a temetések száma. Eddig legutoljára 2016-ban volt itt temetés.

A hatvanas években már működött a Sörös Ádám által hajtott gyászfogat. Csakhogy a temetőbe vezető úton még ma is akkora kanyar van, hogy oldalról támasztották a kocsit a férfiak, hogy föl ne boruljon. Jó lovak kellettek hozzá.

Aztán ahogy körbejárnak a fűkaszák és láthatóvá lesznek a sírfeliratok, előjönnek a történetek. Címlapfotónkon Szabó László látható, aki minden évben alkoholos filccel írja át a régi neveket a sírkövön. Vajon ha mi meghalunk, ki fogja újraírni ezeket – mormolja félhangosan…

A sírkövek feliratait olvasva sok esetben kikövetkeztethetők a rokoni kapcsolatok, a vagyoni helyzet, és természetesen sok tragédia. Ilyen a három fiatalon elhunyt testvér, Schneider István, Marika és Erzsike. Motorbaleset, tüdőgyulladás és koraszülés szerepel a halálokok között. A szülők ezt követően örökbe fogadtak egy gyermeket és fel is nevelték.

A gyerekhalál a legborzalmasabb

A temető közepén feszület áll, várva az imádkozókat és a gyászolókat. A sírkertbe mind a mai napig szabad temetkezni, sírhely költség nincs. A takarító-karbantartó közösség minden évben várja az aktivistákat Mindenszentek előtt egy közös munkára.

A munkát szarvaspörkölt ebéd követte, majd egy közös kép készült a feszület előtt.

Káposzta Lajos

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (39 db kép)
MEGOSZTÁS