A kiskőrösi Filus Tibor az egyik élharcosa a városban a környezetvédő és zöldnövényzet-fejlesztő programoknak, fejlesztéseknek. Néhány éve az elnökletével megalakult az Ültess Fát Mozgalom Egyesület, amely pályázati források bevonásával már sokmillió forint értékben ültetett fát, virágot és cserjéket a településen.

2010 őszén volt az első faültetés, amikor közadakozásból 10 magyar kőris került az evangélikus temető Segesvári utca felőli oldalába

Milyen eredményeket sikerült elérni a zöldnövényzet-fejlesztés tekintetében Kiskőrösön? – kérdeztük Filus Tibort.

Kezdeményezésemre közel 100 fa került elültetésre az evangélikus temetőben és nyílt csapadékelvezető árok készült el a Segesvári utcai bejárónál. Az Ültess Fát Mozgalom Egyesülettel zöldnövényzet-fejlesztő programok valósultak meg az önkormányzat támogatásával. Fásítás volt a Piac téren, az Árpád, Sárkány, Munkácsi, Rákóczi és Baross utcákban. Az Erdőtelki út mentén 4500 csodasövényt ültettünk el a kerékpárút mellett. A Petőfi úton az önkormányzattal összefogva 320 gömbkőris és 1300 talajtakaró rózsa elültetése történt meg.

Az Árpád utca fásítási munkálataiban is sokan részt vettek az Ültess Fát Mozgalom Egyesület szervezésében
-Hirdetés-

Elkezdtük az önkormányzattal közös projekt keretében az Esze T. utcai park teljes felújítását, amely első ütemén vagyunk túl. Mindezek mellett kerékpáros túrákat, előadásokat is szervezünk a környezettudatos életvitelről. Az egyesület eddigi legnagyobb megmozdulása a Petőfi úti gömbkőrisek elültetése volt, amikor 156 önkéntes segített a munkálatokban. Örömmel mondhatom el, hogy a programjainknak nagyon pozitív a visszajelzése a város lakosainak köréből, és általában 50-100 fő önkéntes jön el az eseményekre.

Az évek során már 1000-nél is több fát ültettünk el a városban és ezt a munkát a jövőben is szeretnénk ilyen hatékonyan folytatni.

A Kiskőrösi Gazdakör Egyesület és az Ültess Fát Mozgalom egyesület közös jelöltjeként milyen tervekkel indulsz a kiskőrösi 8. számú választókörzetben az önkormányzati választásokon?

Magánemberként és a médiában dolgozó szakemberként (az Alföldi Tükör szerkesztője) eddig is figyelemmel kísértem a körzetem és a város életét, gondjait. Rendszeres résztvevője vagyok a város kulturális, sport és egyéb rendezvényeinek, a nemzeti ünnepeink alkalmából tartott megemlékezéseknek. A település életére és fejlődésére szinte napi rálátásom van. Született kiskőrösiként élek a városban, a választókörzetben lakom (Segesvári utca). A választókörzet központi része a piacra tehető, melyet nyugatra a Budai Nagy Antal, északi irányba a József Attila és a Bajcsy Zs., keletre a vasútállomás, délre pedig a Béke és a Segesvári utcák határolnak.

A kiskőrösi 8. számú választókörzet központi része a piac

Ez a város egyik legnagyobb választókörzete a területét és a lakosságszámát is tekintve. A lakosokkal közvetlen kapcsolatot szeretnék kialakítani és ápolni. Tősgyökeres, lokálpatrióta kiskőrösiként a munkában és a mindennapjaimban is mindenkor a város és a lakosság érdekét tartottam szem előtt, és a továbbiakban is ezen értékek mentén szeretném a település érdekeit, fejlődését szolgálni. Pártfüggetlen személyként nálam kizárólag Kiskőrös és az itt élők érdeke a fontos, és a döntések meghozatalakor, a javaslatok, tervek megfogalmazása esetében is ennek figyelembevételével szeretném mindenki érdekét képviselni.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a 8. számú választókörzetben élek, annak a centrumában, a Segesvári utcában lakom és személyesen, telefonon vagy több internetes csatornán is bármikor elérhető vagyok. A Tisztelt Választópolgárokat arra kérném, hogy az önkormányzati választások alkalmával az elvégzett munkára, a hosszútávú jövőre és a helyi értékekre szavazzanak.

Az új piac a volt Kínai Áruházban és az udvarában kerül kialakításra

Vannak olyan programjaid, amelyeket a képviselő-testületbe jutva szeretnél megvalósítani?

A megvalósítandó programjaim között kiemelt szerepe van az új piacnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy az új piac minden tekintetben a vásárlók és az ott árusítók érdekeit szolgálja. A végleges formában való megépülés előtt jó lenne a vásárlókkal és az árusokkal való egyeztetés, a javaslatok, észrevételek beépítése a kivitelezésbe. Kiemelten szeretném kezelni, hogy a helyi termelők és vállalkozók kerüljenek előnybe az árusító helyek tekintetében, a kiskőrösi árusok pedig a fizetendő díjakból jussanak engedményhez.

A Vinum Hotel mögött épülő záportározónál egy gyönyörű zöld övezet kialakítása lehet a cél

A választókörzetet érintő nagyberuházások egyike a záportározó megépítése, a Vinum Hotel mögötti mély fekvésű területen. A záportározó nagy hatással lehet Kiskőrös vízháztartására. A vízmegtartó ereje jó hatással lehet a város déli részére a csapadékmentes időkben, és megépítése által jelentősen szabályozható lesz a Sáhor csatorna működése. A Segesvári utcában lakókra ez a beruházás közvetlen hatással lesz, hiszen sokak ingatlanja telekhatáros a záportározó területével. Nagyon fontosnak tartanám a kivitelezés során az itt élőkkel való folyamatos kapcsolattartást és kiemelt figyelmet szeretnék fordítani arra, hogy ne sérüljenek lakossági érdekek. Fontosnak tartom, hogy a záportározónál egy gyönyörű zöld övezet épüljön ki, akár az Ültess Fát Mozgalom Egyesület pályázati forrásainak vagy az aktivistáinak a segítségével. Legyen ez a terület a zöld ékköve a városnak. Az ehhez hasonló tervek megvalósításával az egyesületünk azon fáradozik, hogy Kiskőrös legyen az Alföld legzöldebb városa.

Az új óvoda építése a Budai Nagy Antal utca előtti területen sok embert érintő kérdés, ami folyamatos egyeztetést kíván meg az ott élőkkel

Az új óvoda a Budai Nagy Antal utcában fog felépülni. Itt nagyon fontosnak tartom az ingatlan közvetlen közelében élő lakossággal való egyeztetést, hogy az új környezetet közösen alakítsuk ki. A lakosokkal való egyeztetés után kellene olyan zöld növényzetet, parkolási, valamint közlekedési rendet kialakítani, ami minden lakos megelégedését szolgálja.

A piac kereszteződése igen balesetveszélyes, ami megoldásra vár

Szeretném a közlekedésben tapasztalt problémákat is kezelni. Több éve húzódó probléma a Klapka utcában a nehézgépjárművek és a gyorshajtók jelenléte. Itt szükséges lenne olyan forgalomcsillapító elemek kiépítésére, amivel ezt a helyzetet kezelni lehetne, hiszen vannak házak amelyek állaga emiatt romlott meg.

A választókörzet egyik legveszélyesebb kereszteződése a piac és az Árpád utcák találkozásánál található. Itt a Bajcsy Zs. utcán rendszeresen előfordulnak balesetek. Ezt a körülményt olyan módon lehetne talán csillapítani, hogy a Szent István utca végén található útkiemelést kellene alkalmazni az Árpád utca végén és a vele szemközti piac útjánál.

Nagyon fontos lenne járdaépítés a Klapka utcában, a Szabadkai-Thököly utcák közötti részen

A szűk keresztmetszetű, kis teherbírású utcáknál a nehézgépjárművek közlekedésének korlátozására lenne szükség, mivel ezen utak nem a nagy súlyú járművek közlekedésére lettek kiépítve. Nagyon fontos lenne járdaépítés a Klapka utcában, a Szabadkai-Thököly utcák közötti részen, mert itt csak az úttesten lehet közlekedni gyalogosan, ami szintén balesetveszélyt jelent.

T.Z

MEGOSZTÁS