2019. október 5-én rendezték meg Soltszentimrén a szüreti mulatságot.
Szüreti felvonulás és bál sok városban még ma is van. A szerepköröket (bíró, bíróné, csőszlányok, csőszlegények, kisbíró, táncmesterek) ma is beöltözött szereplők alakítják.

-Hirdetés-

A bálokban a szüreti menet szereplői tovább viselték tisztségeiket. A csőszlányok és csőszlegények feladata például az volt, hogy a külön erre a célra felaggatott, vagy dekorációként használt szőlőfürtöket őrizzék. A bál folyamán ugyanis a résztvevők ezekről “lopkodtak”. Akit “lopáson” értek, azt “megbüntették”. Bírságot kellett fizetnie. 

Nagy István polgármester úr a bíró párral

11 órától ingyenes népi játszóházzal, ugrálóvárral és buborékfocival várták a gyerekeket. Kenyérlángos sült a kemencénél, illetve helyi kézművesek lehetőséget kaptak portékáik értékesítésére a parkban.

12 órától szeretettel vártak mindenkit a parkban felállított sátor alatt egy finom ebédre. Választék akadt bőven: Gulyásleves, birkapörkölt, marhapörkölt és töltött káposzta közül lehetett válogatni. 14 órakor elindult a fogatos felvonulás, ahol a táncosok a falu különböző pontjain mutathatták meg napok óta, szorgalmasan megtanult táncukat. Felvonulás végén a Közösségi ház előtt táncbemutatót tartottak a helyi fiatalok, izsáki sárfehér néptánc egyesület és a szegedi hatetudnád tánccsoport tagjai.

Az esti bálra a vendégeket 19 órától várták a szervezők. Nagy István polgármester úr köszöntötte a vendégeket, majd megnyitotta a szüreti bált, ahol a helyi fiatalok táncával kezdődött a reggelig tartó mulatság. A hangulatról a Bratyó band gondoskodott.

T.M.E.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (82 db kép)
MEGOSZTÁS