Soha nem látott infrastrukturális fejlesztések, korszerűsítések zajlanak szerte a megyében, szépülnek, épülnek településeink. A különböző területeken megvalósuló beruházásokról Rideg Lászlót, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét kérdeztük.

Méltán nevezhetjük 2019-et a szalagátvágások évének, szerkesztőségünk egyik ünnepi átadóra szóló meghívót kapja a másik után. Milyen forrásból valósulnak meg ezek a fejlesztések?

-Hirdetés-

Valóban, az utóbbi hónapokban minden hétre, az utóbbi hetekben szinte minden napra jutott egy-egy beruházás átadás megyénk valamely településén. Az itt élők elképzeléseinek megvalósításához a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, a legtöbbször csak TOP-ként emlegetett program biztosít lehetőséget és forrást. Ebből a támogatásból a megye valamennyi településén, térségünk egészére kiterjedő fejlesztések látnak napvilágot. Megyénk helyi önkormányzatai, egyházi és nonprofit szervezetei több mint 500 sikeres pályázatot nyújtottak be az elmúlt öt évben a megyei TOP forrásokra, melynek köszönhetően összesen több mint 70 milliárd forint támogatást kaptak. Az idei év szeptemberéig közel száz fejlesztés zárult le sikeresen, de Bács-Kiskun megye valamennyi településén elindult legalább egy beruházás.

Milyen típusú fejlesztések valósultak meg ezekből a támogatásokból?

A korszerűsítések révén számos építési beruházás, képzési és foglalkoztatási program vette kezdetét. Emelkedik térségünk turisztikai adottságainak színvonala: varázslatosabbá válnak épített és természeti helyszíneink, új múzeumok, látogatóközpontok jönnek létre, színesebbé válnak rendezvényeink, fejlődnek természetes fürdőhelyeink, új tematikus utak épülnek, a meglévők pedig korszerűbbé válnak. Számos helyen jön létre kerékpárút vagy kerékpározásra alkalmas út, mintegy 80 kilométer hosszan. Nő a zöldterületek aránya a városokban, parkosítások és faültetések zajlanak. Az eddigiekhez képest magasabb színvonalon, modernebb körülmények között vehetők igénybe az egészségügyi alapszolgáltatások. Megújulnak, korszerű eszközökkel gazdagodnak a háziorvosi, fogorvosi rendelők, a védőnői szolgálatok és az egészségügyi ellátás. Önkormányzati tulajdonú épületek – polgármesteri hivatalok, könyvtárak, bölcsődék, óvodák, iskolák, szociális szolgáltató házak, kulturális terek, orvosi rendelők – energetikai fejlesztése indult meg és folyik gőzerővel településeinken. Korszerűsödnek a csatornahálózatok és záportározók épülnek. Számos projektnek köszönhetően közösségfejlesztő programok szerveződnek, melyekben nem csupán az önkormányzatok, hanem civil szervezetek, fiatalok, önkéntesek és a helyi vállalkozások is részt vesznek.

Szinte egybe forrt a TOP neve a megyei önkormányzattal, milyen szerepük van Önöknek mindebben?

Két évvel ezelőtt, a TOP-os pályázati lehetőségek megnyílását követően, számos egyeztetést tartottunk a települések vezetőivel annak felmérésére, hol, milyen fejlesztésre van leginkább szüksége az ott lakóknak. A megye 63 milliárdos keretösszegének (mely mostanára 70 milliárdra duzzadt) elosztásakor ezeket a szempontokat maximálisan figyelembe vettük, így minden településen olyan fejlesztés tudott és tud a jövőben létrejönni, ami az ott élőknek igazán fontos, segíti, könnyíti mindennapjaikat, erősíti jól-létüket. Két non profit céget is alapítottunk, melyben képzett és tapasztalt szakemberek segítettek és segítenek a mai napig a településeknek a pályázatok menedzselésében és koordinálásában. Két év távlatában elmondhatom: Bács-Kiskun megye települései példaértékű módon fordították az itt élők javára a TOP-ban rendelkezésre álló uniós és a hozzá kapcsolódó hazai forrásokat, mely a kormány és az önkormányzatok szoros együttműködésével történt. Mi a jövőben is azon leszünk, hogy mindaz bővülhessen és fejlődhessen, ami az itt élőknek, azaz a Bács-Kiskun megyeieknek fontos.

Sajtóközlemény 

MEGOSZTÁS