Ünnepélyes keretek között került átadásra október 11-én a soltvadkerti piac fejlesztésének második üteme. A beruházás által összesen 970 m2 fedett árusító rész várja az eladókat és a vásárlókat egyaránt.

-Hirdetés-

Az eseményen Fodorné dr. Schiszler Terézia aljegyző köszöntötte a megjelenteket, majd a Himnusz hangzott el. Ezt követően Font Sándor országgyűlési képviselő mondott beszédet. A beruházásról Lehoczki Ferenc polgármester mondott tájékoztatást. Beszédében elmondta, hogy a Soltvadkerti piac kiépítésének második ütemét adták át. A „helyi termékek értékesítését szolgáló soltvadkerti piac infrastruktúrájának a fejlesztése” című sikeres pályázatnak köszönhetően 90 %-os támogatással valósultak meg a tervek. A beruházás kivitelezője a soltvadkerti Max Beton Kft. volt, amely a határidő előtt mintegy másfél hónappal fejezte be a munkálatokat. A villanyszerelési feladatokat a szintén helyi vállalkozó Holczimmer Imre végezte el. A Jó Építész Iroda készítette el a terveket és a beruházás műszaki ellenőre és tervezője Jó Lajos volt. A fémszerkezeti munkálatokat Katzenbach Imre, a vízvezeték-szerelést pedig Piller Béla hajtotta végre. A munkálatokat az önkormányzat részéről Temerini Ferenc beruházásokért felelős alpolgármester felügyelte. A piacon kívül ez a terület sok egyéb rendezvény megtartására is alkalmas lehet a jövőben.

A második ütem megvalósulásával összesen 970 m2 fedett rész vált használhatóvá. Az első ütem átadására 2015-ben került sor, ami által 650 m2 fedett csarnok rész, 600 m2 parkoló, kerékpártároló és 40 mobil elárusító asztal került elhelyezésre, ami összességében 152 méter hosszú eladói felületet biztosított. Az önkormányzat 2017-ben egy újabb pályázati lehetőséggel tudott élni, amelyből a második ütemben 322 m2 fedett rész, 24 m2 tároló és raktár helyiség is kialakításra került. A piacon további 18 mobil elárusító asztal növeli a jövőben az elárusító felületet 70 méter hosszan. A beruházás része volt egy teljes kamerarendszer kiépítése is, ami által a fedett csarnokon kívül a bejövő utakat és az itt található szelektív hulladéktárolókat is figyelni tudják. Pihenő padok lettek elhelyezve és napelemmel működő LED-es közterületi lámpatestet is elhelyeztek ide. Újabb kerékpártárolók, az árusok ki-és berakodását segítő eszközök is segítik az árusok munkáját. A második ütem összköltsége 37,7 millió forint volt, amelyből 10 % önerőt vállalt az önkormányzat. Az első ütemmel együtt mintegy 103 millió forintos beruházással gazdagodott a város. A piacfejlesztés teljes összköltsége 91 millió forint támogatás és 12 millió forint önkormányzati önerőből történt meg. Mostanra összesen 222 méternyi elárusító hely várja az eladókat. Ez az infrastruktúra helyet biztosít arra, hogy több, mint 100 elárusító tudja kényelmes helyen értékesíteni a termékét és lehetőséget biztosít arra, hogy a piaci napokon mintegy 1000 vásárlót tudjanak fogadni a mai kor követelményeinek megfelelő színvonalon.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (22 db kép)
MEGOSZTÁS