A tegnap lezajlott önkormányzati választáson, Kiskőrösön a választók 36,76 százaléka járult a szavazóurnák elé, ami több mint 6 százalékkal magasabb részvételi adat, mint az öt évvel ezelőtti.

-Hirdetés-

Domonyi László egyedüliként indult már második alkalommal is az önkormányzati választáson, így Ő lesz továbbra is Kiskőrös polgármestere.

A nyolc egyéni önkormányzati választókerületben ismét minden körzetet a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek, azaz 2006 óta változatlan sikerrel szerepel a szervezet kiskőrösön. Ami a korábbiakhoz képest változás, hogy 5 választókerületben jóval az 50 százalék feletti eredménnyel végeztek a jelöltjeik. Kettő választókerületben új képviselők kezdik meg a munkájukat. A 2. választókerületben Aszódi Pál korábbi képviselő helyett Ungvári Ferenc, a 6. választókerületben pedig Szlovák Pál, aki Harangozóné Balogh Zsókát váltja a képviselői székben. A Fidesz-KDNP képviselő jelöltjei összesen 2155 szavazatot szereztek a tegnapi választáson, ami 441 szavazattal több, mint 5 évvel ezelőtt.

Az átrendeződés a kompenzációs listás képviselők személyében történt.

Az MSZP az 1994-óta minden alkalommal helyet szerzett a kiskőrösi képviselő testületben. 2010 óta kompenzációs listán sikerült mandátumhoz jutniuk. Az idei választáson nem indult a szervezet, hanem helyette egy civil szervezeti formában indultak egykori tagjai, szimpatizánsai, Kiskőrösi Baráti Társaság Egyesület néven, ami ezúttal kevés híján, de nem jutott mandátumhoz, a városi szinten megszerzett összesen 332 szavazattal. Ezzel a hagyományos baloldal 25 év után eltűnt Kiskőrösről és ezzel a rendszerváltás idején, Kiskőrösön képviseletet nyert utolsó szervezet is kilépett a városvezetésből (a mai Fidesz 1998-óta van jelen).

Ugyanígy nem jutott mandátumhoz a Demokratikus Koalíció sem, akik városi szinten összesen 182  szavazatot kaptak.

Az igazi meglepetés a Kiskőrösi Gazdakör Egyesület – Ültess Fát Mozgalom sikeres szereplése volt a tegnapi választáson. 2014 októberében a Gazdakör jelöltjei összesen 684 szavazatot szereztek, míg tegnap ugyanez a 2 szervezet 1032 voksot tudott összegyűjteni a választóktól jelöltjeiken keresztül. Hat választókerületben is jóval több, mint 100 szavazatot szereztek a jelöltjeik (Aszódiné Markó Terézia-124;  Ba Irén-113; Dulai György-168; Disztl Gábor-168; Nikléczi Gábor-133; Filus Tibor-246). A magas szavazatarányuknak köszönhetően 2 mandátumot sikerült elnyerniük a kompenzációs listáról, Nikléczi Gábor és Filus Tibor személyében, akik tagjai lesznek a következő képviselő testületnek.

A májusi Európa Parlamenti Választás meglepetésének számító Momentum az önkormányzati választáson is indított képviselőjelölteket Kiskőrösön. Városi szinten összesen 489 szavazatott kapott jelöltjeiken keresztül, így egy mandátumot kapott a szervezet és Kudron Tamás személyében képviseltetik magukat a város új vezetésében.

Az új képviselő testület tagjai Kiskőrösön, a választási eredmények tekintetében:

Domonyi László polgármester

Pohankovics András

Ungvári Ferenc

Horváth János

Gmoser András

Pethő Attila

Szlovák Pál

Szedmák Tamás

Markó Ferenc

Filus Tibor

Nikléczi Gábor

Kudron Tamás

 

T.Z. 

MEGOSZTÁS