Idén 70 éve, hogy 1949 pünkösdjére elkészült a kiskőrösi evangélikusok imaháza. Az egy éven át tartó javarészt társadalmi munkában megvalósult építkezés eddig nem látott mozzanatát mutatja a következő fénykép, amely igazi kuriózum városunk múltjából.

-Hirdetés-

Az épületet 1950-ben két alkalommal is megpróbálták államosítani, azonban a gyülekezet vezetésének határozott fellépése miatt végül megmaradhatott az egyháznak. Ahogyan Ponicsán Imre igazgatólelkész is írta első tiltakozó levelében: „[…] talán nem is szükséges vázolnom azt az érzést, amely életre kelne a nagy gyülekezet minden tagjában, akik valamennyien vagy két kezük munkájával, vagy anyagi áldozatok vállalásával építették fel az Imaházat, amit ma igazán evangélikus népünk kizárólag a sajátjának vall.
A kép (Murányi László gyűjteményéből) mindenesetre erről tanúskodik. 

Akit esetleg érdekel az imaház bővebb története, a Kiskőrös Múltjából 3. számában az alábbi linken keresztül elolvashatja:

http://www.psvkkiskoros.hu/kiskmultjabol/Kiskoros_Multjabol_2019_3sz_opt.pdf 

Forrás: Kiskőrös Múltjából 

MEGOSZTÁS