NB I-es férfi asztalitenisz csapata van Soltvadkertnek

A Soltvadkerti TE asztalitenisz szakosztálya elsősorban a női csapatai sikeréről volt híres eddig. Az idei szezonban azonban a férfiak is kezdik utolérni a hölgyeket, miután az NB I-es mezőnyben szerepelnek.

-Hirdetés-

A gárdáról Ambrus Ferenc edző elmondta, hogy a megyei bajnokságban szerettek volna olyan eredményt elérni, amivel jogot szerezhetnek az NB-s szinten való szereplésre. Az első helyen végzett kiskunmajsaiak nem vállalták a magasabb osztályban való szereplést, így a soltvadkerti férfi gárda előtt nyílt meg a lehetőség, hogy ezüstérmesként benevezzenek az NB III-as bajnokságba. Már a sorsolás is megtörtént, amikor kiderült, hogy mivel a klub rendelkezik egy utánpótlás válogatott játékossal, így akár az NB I-ben is elindulhatnak. A verseny bizottság felajánlotta, hogy a férfi csapat az NB I-ben indulhat el az őszi szezonban, mely lehetőséggel élt a klub.

A magasabb szinten való szereplés a tehetséges Lei Balázsnak köszönhető, akin kívül a csapat tagja még Palatinusz Martin és Pávics Péter. Az országos szövetség mindezek mellett engedélyezte, hogy az NB I-ben a férfiak mezőnyében női játékosok is szerepelhetnek, így a csapat további tagja lett még Ambrus Krisztina.

A gárdát így a három soltvadkerti asztaliteniszező mellett egyetlen idegenlégiósként a kecskeméti Pávics Péter alkotja. A gárda eddig jól teljesít a magasabb osztályban is és szépen gyűjtögetik a pontokat: Debrecen-Soltvadkerti TE 7-7, Soltvadkerti TE-KSI SE I. 4-10, Soltvadkerti TE-Karcag 10-4. Az edző szerint a bentmaradást jelentő helyek valamelyikének elérése a cél és az eddigiek alapján ezt teljesíthetőnek tartja. Legutóbb október 19-én hazai környezetben fogadták a Karcag együttesét, akik ellen magabiztos játékkal szerezték meg az idei szezonban az első győzelmüket.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS