Nagy hagyományai vannak a Kiskőrösi Országos Mazsorett Fesztiválnak, amelyet 14. alkalommal rendeztek meg október 26-án a helyi sportcsarnokban. Az eseményen 17 csapat mérte össze tudását a különböző korcsoportokban és kategóriákban.

A résztvevőket és a megjelent érdeklődőket Szedmák Tamás alpolgármester köszöntötte.

A kiskőrösi színeket a Csillagfény, Napfény, Gyöngyszem és az Orchidea csoport képviselte Gmoser György művészeti vezető irányításával, akinek a munkáját Gubacsi Zsófia és Kelemen Annamarie segítette. Az eseményen közreműködött Kiskőrös Város Fúvószenekara is Tóth Ferenc vezetésével. A fesztiválon jelen voltak a sárvári, a debreceni, a kiskunfélegyházi és a solti mazsorett csoportok is.
-Hirdetés-

A szakmai zsűrit Kovácsné Bretus Éva (Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökségi tagja, az Egri Mazsorett Együttes vezetője, Nívó-díjas mazsorett oktató) – elnök, Rábai Szilvia (Gyulai Mazsorett Együttes vezetője) és dr. Varga Zita (Zsadányi Mazsorett Együttes vezetője) alkotta. A fellépők a fesztiválon show és pom-pon kategóriákban, I., II., III. és felnőtt korcsoportokban mutatták be tudásukat. A műsor három nagyobb blokkra különült el, amelyek között rövid bemutatókat tartottak.

A kiskőrösiek közül az I. korcsoportban az Orchideák csoport ezüst minősítést kapott. A II. korcsoportban a Gyöngyszem csoport a show és a pom-pon kategóriában is kiemelt arany, a Napfény csoport pedig a show kategóriában arany, a pom-pon kategóriában pedig kiemelt arany díjazásban részesült és a legjobb tamburmajornak járó díjat Batiz Laura vehette át. A felnőttek mezőnyében a Csillagfény csoport a show és a pom-pon kategóriában is kiemelt aranyat kapott, valamint Gubacsi Zsófia lett a legjobb tamburmajor. A különdíjak tekintetében a Csillagfény csoport „mosoly” díjat vehetett át, a pom-pon kategóriában pedig Gmoser György kapta a legjobb koreográfia elismerést.

Ezúton is köszönet illeti a szülőket és a segítőket, akik sokat dolgoztak azon, hogy a dekoráció is szép és látványos legyen. 

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (100 db kép)
MEGOSZTÁS