Takarításban vagyunk: ezúttal a temetőkben. Bócsán, a belterületi, falusi sírkertben sétálok. Szorgos emberek csoportja dolgozik az egyik sarokban: Kaposváriné Franciska néni és a mozgáskorlátozottak egyesülete takarít itt. Gereblyéznek, söprögetnek az idős emberek, majd a szemetet vödreikben viszik el a kijelölt helyre. Hamar végeznek – ez a temető szép rendben van, hiszen csaknem minden sírnak van gondozója.

Emlékezés egy II. világháborús katonára Bócsán
-Hirdetés-

Mint többek elmondták, sok elszármazott azonban csak ilyenkor tud eljönni Bócsára és gyújt gyertyát halottainak. Jól esik látni az elköltözötteknek, hogy valaki gondozza a területet és — különösen a tanyavilágban — erre az ünnepre letakarítja a leveleket és a gallyakat a sírokról. 

Új helyszín: soltvadkerti piac

Itt körbejárva több árusnál megálltam. Az árak szinte mindenhol ugyanazok, csupán a termékek sorában volt kisebb eltérés. Az egyik hölgy például 1.500 – 2.500 Ft között árulta a kiskoszorút. Ugyancsak két méretben és két árban kínálta a kaspóba ültetett virágkompozíciót. A drágább változata 2.200 Ft-ba került, mely azért is alkalmasabb a sírokra — mesélte az árus —, mert nehéz és nem viszi el a szél. Emellett „nagyon viszik, mert trendi, különleges, egyedi.”

Nagy választékban találhatók mécsesek is: 15 Ft/db a teamécses, aztán van ebből 250 Ft-os is — nem is beszélve a „viharálló” és antikolt típusokról. Megjelentek a szöveges elemek is: a kihelyezhető táblácskákon a fájdalom és a kegyelet kifejezése olvasható.

Hangosan rám köszön valaki

Szabó „Virágos” Ricsi, az egyik árus. Nem rejti véka alá a véleményét, amikor rákérdezek:

A halottak napja nem biblikus ünnep. Jézus Krisztusban ugyanis az élet szellemét képviseljük. A halál szellemével való kultusszal pedig a fájdalom jár együtt és negatív tartalmú dolog. Megvan ideje természetesen a sírásnak és a nevetésnek!

De ha az emlékezése hívjuk fel a figyelmet, arról mi a véleményed? Nálunk az étkezőben ki vannak téve az ősök képei a falra: naponta látjuk őket és beszélünk róluk!
Itt van például az én családom. Nincs olyan hét, hogy ne jussanak eszembe elhunyt családtagjaim: keresztapám, nagyapám… Főleg azok, akik idő előtt hunytak el. A halottak tisztelete folyamatos kell, hogy legyen!

Mit vesznek inkább az emberek: művirágot vagy élőt?
A szárazkötészeti és műkoszorú egyaránt megy. Fele-fele. Attól is függ, hogy hová viszi a család: helyben vagy távolabb, rögtön kihelyezi vagy később kell neki, és persze milyen idő lesz ott, mire odaér?

Mennyi pénzt költenek a vevők ezekre a dolgokra?
Sajnos szerintem sokat: 20-30.000 Ft-ot is itt hagynak. Pedig ezt a pénzt inkább az élőkre kellene fordítani és sok esetben nem is az anyagi hiányzik,

hanem a ráfordított hasznos idő. Ami pénzben kifejezhetetlen!

Káposzta Lajos

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (21 db kép)
MEGOSZTÁS