Csak 2019. október 31-ig használhatók a készpénzes vásárlásaink során a régi 500 forintos bankjegyek, figyelmeztet az MNB.

November 1-től már csak az idén februárban megjelent, megújított 500 forintos címlettel lehet fizetni.
-Hirdetés-

A bevonási határnap után a 2018 előtti 500-asokkal már nem lehet fizetni, a kereskedők nem kötelesek elfogadni a bevont címleteket. A megújított 500 forintosok a kibocsátásuk óta megfelelő ütemben terjedtek el a készpénzforgalomban. Ennek köszönhetően 2019. október közepéig az 500 forintos bankjegyeknek már több mint 60 százaléka újakra cserélődött – írja az MNB.

Mindez azonban azt is jelenti, hogy még mindig temérdek régi 500-as lapul az embereknél.

Éppen ezért érdemes mindenkinek arra figyelnie, hogy ha fizet, akkor lehetőleg minél hamarabb használja fel régi papír 500-asait, mert később sajnos az illetőnek magának kell utánamennie a kivont pénz beváltásának.

ÚJ!

Azt is fontos megjegyezni, hogy idén nem ez lesz az utolsó pénzjegybevonás Magyarországon. 2019. 12. 31-én van ugyanis a régi 10 ezres bevonási határnapja, úgyhogy az újesztendő első napjától már a régi Mátyás királlyal sem lehet majd fizetni a boltokban. Úgyhogy akinek ebből a címletből is van felhalmozott tartaléka, az minél előbb szabaduljon meg tőle, vegyen jó kis karácsonyi ajándékokat belőle például.

A forint bankjegyekkel kapcsolatos változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról az MNB honlapjának Bankjegy és érme oldalán további naprakész, részletes információk érhetők el.

RÉGI bankjegy!

Forrás: mkb.hu

MEGOSZTÁS