Rengeteg diák küzd a minél jobb tanulmányi átlagért, szorgalmasan végigtanulva az általános, majd középiskolát, természetesen nem ok nélkül. Ahogy telnek az évek, egyre keményebbek a továbbtanuláshoz szükséges feltételek, magasabbak a ponthatárok. Szorít az idő, és az idén végző gimnazista diákok hamarosan szembe találják magukat  a 2020-as évben törvénybe lépő rendelettel, miszerint ahhoz, hogy valaki tovább tanulhasson felsőoktatási intézményben, kötelező letenni egy középfokú nyelvvizsgát, valamint egy emelt szintű érettségi vizsgát.

-Hirdetés-

423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet a felsőoktatási felvételi eljárásáról 23. § így nyilatkozik: “Alapképzésre, osztatlan képzésre – az (1) bekezdésben foglaltak mellett, a (4) bekezdésben szabályozott kivétellel – az a jelentkező vehető fel, aki
a) legalább B2 szintű, általános nyelvi, komplex nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű okirattal rendelkezik és
b) legalább egy emelt szintű érettségi vizsgát tett vagy felsőfokú végzettséget tanúsító oklevéllel rendelkezik.” (Forrás: eduline.hu) 

A Kiskőrösi Evangélikus Gimnázium tanulóit kérdeztem továbbtanulási terveikről, s véleményüket a felvételi eljárás változásairól:

“A 2020-as törvénymódosítás nem okozott gondot számomra a továbbtanulásommal kapcsolatban. Jogi, vagy pénzügyi irányban szeretném folytatni a tanulmányaim, ennek érdekében egy emelt angol, és egy emelt történelem érettségi vizsgát is fogok tenni. Szerencsére már rendelkezem középfokú nyelvvizsga bizonyítvánnyal, ezért ezzel nem kell foglalkoznom az utolsó évben. Véleményem szerint ez a szigorítás hasznos, mivel hatalmas szakmunkás hiány van az országunkban, és a változtatások  miatt így sok diák nem fog tudni egyetemre menni, mert nem tudják letenni a középfokú nyelvvizsgát.” -Káplár Nikol 12.D

“Mindig is szerettem rajzolni, tervezni, kreatívan gondolkodni, s már régóta gondolkoztam a tervezőgrafikán, mint foglalkozás. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű szakma lehet, és nagyon sok lehetőség rejlik benne. Legjobban a digitális festés, rajzolás, tervezés része érdekel. Azonban a felvételi nem olyan egyszerű, mert nem az érettségi és a gyűjtött pontok számítanak igazán, hanem a portfólió és a külön szakmai követelmények. Ezért már régebb óta elkezdtem erre felkészülni, s most is így teszek. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet szeretném elsősorban megcélozni, de máshova is tervezek jelentkezni.

Most lesz először, hogy kell egy középszintű (komplex) nyelvvizsga és egy emelt szintű érettségi a felsőoktatásba lépéshez. Véleményem szerint ez nagy „szigorításnak” számít, és sokaknak gondot is okozhat. Azonban nem lehetetlen követelés, szóval szerintem mindenféleképpen megvalósítható. Jobban fel kell készülni azoknak is, akik eddig nem terveztek ilyet, de még most sincs késő. Nekem már van nyelvvizsgám és most csinálom éppen az őszi vizsgaidőszakban az emelt szintű érettségit angolból. Tehát hamarosan számomra meg is lesz az alapkövetelmény teljesítése, így ezzel nem kell majd többet törődnöm. A művészetis felvételihez is szükségesek ezek, így engem is érint ez. Számomra szerencsére ezek nem okoztak nagy gondot; tervezek még ebben a tanévben más emelt érettségit és felsőfokú nyelvvizsgát is letenni.” -Hubert Emese Kata 12.D.

A módosítások rengeteg új kérdést hagynak maguk után, s napról napra újabb információkat tudhatunk meg különböző oktatási hírportálokon. A jelentkezési határidő minden évben február közepe, így hamarosan tájékoztatva lesznek pontos információkkal az érintettek. Addig számos nyílt napon és felsőoktatási intézmény előadásain vehetnek részt a végzős diákok, szerte az országban, ahol szintén hasznos információkkal lesznek gazdagabbak. Az októberi emelt érettségi időszak szóbeli vizsgái hétfőn, november 4.-én kezdődnek meg. Sok sikert kívánunk a résztvevő diákoknak!

T.R.

MEGOSZTÁS