A SZTE Károlyi Mihály Kollégium 30 éve minden évben megrendezésre kerül a KOPAJ- vagyis a Kollégiumi Pajkosságok versenye. A hagyományok között szerepel, hogy az szervezi, aki megnyerte az előző évit. Alapsémája minden évben ugyanaz, de a szervező szint mindig belevisz valami újdonságot. Szint, azaz itt meg kell említeni,hogy az ország egyik legnagyobb kollégiumáról van szó,10 emeleten azaz szinten közel 800 diáknak ad otthont. A versenyben nem mindenki vesz részt, van az úgynevezett „szobanövény”, aki nem nagyon mozdul ki a szobájából – meséli Szénási Bendegúz aki Ocskai Norbertet hívta segítségül az idei év egyik feladatához.

-Hirdetés-

Ebben a feladatban részt vehetett Kiskőrös lakossága is, hiszen október 31-én délután a Petőfi tér sétányán jótékonysági gyűjtést szerveztek, hogy minél több plüss és kupak gyűljön össze. Ezeket a kollégium által megjelölt megfelelő jótékonysági szervezethez juttatják, ahol ezt beteg és rászoruló gyermekekhez továbbítják. A fiatalok megmozdulásának köszönhetően például 2014-ben fél tonna kupakot gyűjtöttek össze, amit egy pusztaszeri kislánynak ajánlottak fel.

A KOPAJ egy hétig tart, ez a gyűjtés, csak úgynevezett elő feladat, ugyanúgy mint a „Magyarországra fel!” játék, melynek lényege,hogy a kollégiumi belépőkártyákkal együtt minél több helységnév táblával kell szelfit készíteni. Elő feladatként szerepel a videó készítés is, amit most a Dude Perfekt ihletett. A filmkészítés rejtelmeit Disney filmek újraforgatásával éljük meg. A november huszadikai héten, kedden este kezdődik egy vetélkedő,éjfélkor pedig egy puzzle nyitja meg az aktív hetet. Az ezt követő napokban pedig látástól vakulásig feladatok következnek, ami legtöbb esetben sport. Persze ez mellett még csinálgatjuk az egyetemet is– számol be lelkesen Bendegúz és Norbert.

Komoly feladat lesz az adományokat eljuttatni Szegedre

A tét egy trófea a csíkos napernyő elnyerése, amire felkerül a dátum és a nyertes szint. Igazából ez a verseny zárt körű, az utóbbi években már a videók sem kerülnek fel az internetre, és csak a jótékonysági feladatot publikálják.

B.M

MEGOSZTÁS