Az imrehegyi emberek életében jeles nap november 5. Imre napja. A névnaphoz legközelebb eső vasárnapon szentmisével, körmenettel emlékeznek meg a településük és a templomuk névadójáról, az Árpád-házi királyfiról, Szent Imréről.

-Hirdetés-

November 3-án Kecelről gyalogos zarándokok indultak a Szentháromság templomtól Burányi Roland plébános útravaló áldásával, Tápai Péter káplán vezetésével Imrehegyre. A faluba érve a helyi hívek ünnepélyesen fogadták őket és együtt vittek koszorút a templomkertben található Szent Imre szoborhoz. A keceliek egy-egy megáldott követ vittek magukkal, amely az emberi lelki terheket jelképezte. Odaérve ezeket lerakták a templom mellett lévő lourdes-i barlang Szűz Máriájának lábai elé.

A szentmisét Péter atya celebrálta. Emlékeztette a híveket Szent Imre példa értékű, tiszta életére. Beszélt arról, hogy az emberek nem a jóra, hanem a rossz hírekre figyelnek legtöbbször, pedig Jézus a jóra hívott meg bennünket, erősödjünk inkább ebben. Szólt a nyolc boldogságról, a jövőbe vetett hitről, a szent búcsú és a körmenet büntetést „elengedő”, feloldozó lényegéről. A templom megtelt hívekkel. Pici karon ülő babáktól kezdve bottal járó idősekig részesei lehettek az ünnepi áldásnak.

A mise végén ünnepi körmenet következett, majd Pap Józsefné, Emese hitoktató felkészítésével életképet mutattak be Szent István családjáról, Szent Imre neveltetéséről.

A templom búcsúja szeretetvendégséggel folytatódott.

V.E.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)
MEGOSZTÁS