November 9-én rendezte meg a KEVI Harangvirág Óvoda hagyományos szülők-nevelők bálját. Az bál idén is tematikus volt, ebben az évben a magyaros ételek, táncok és hagyományok kaptak főszerepet.

-Hirdetés-

A rendezvénynek a Fortuna étterem szolgáltatta a helyszínt és a finom vacsorát, az egész éjen át tartó jó hangulatért és mulatozásért pedig DJ Kecsa felelt.

18 órától volt vendégvárás, a Fortuna étterem pedig telt házas bállal nyitotta az idei szezont. Több mint 300 tombola nyereményt ajánlottak fel, valamint vásároltak a szülők és az óvoda dolgozói, ezzel támogatva az intézmény udvarának felújítását.

A tombola nyeremények igen értékesek voltak, a főnyeremény pedig egy wellness utazás volt Gyulára. Emellett számos háztartási gépeket, dekorációkat, és más értékes tárgyakat nyerhettek a vendégek.

Fergeteges hangulat és mulatozás

A vacsora után kezdődhetett a mulatozás, majd az óvoda dolgozói, s az intézménybe járó gyermekek szülei különleges magyaros műsorral lepték meg a vendégeket. Fergeteges táncot adtak elő igazi magyaros népi ruhába öltözve, melyben természetesen az intézmény vezetője, Tiriczné Szabó Szilvia is részt vett.

Fantasztikus magyaros műsorral lepték meg a vendégeket

A műsor és a tombolasorsolás után kezdetét vette a hajnalig tartó megállás nélküli mulatozás, így a szezon első bálja fantasztikus hangulatban nyitotta meg az idei bálak sorát.

T.R.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (87 db kép)
MEGOSZTÁS