Darányi János soltvadkerti futó túl van már 88 maraton teljesítésén, ha csak az időméréses versenyeket nézzük, és megannyi versenyen. Idén Soltvadkert Város Önkormányzata az év sportolója díjat adományozta neki. Sok-sok terve és célja van még a futással, de a legfontosabb, hogy minél tovább tudja ezt a sportot űzni. Önfeledten beszélt a kezdetekről, a versenyekről, céljairól és a futás okozta boldogságról. Sokak számára példaértékű, amit ebben a sportban elért, és amit mai napig a futásért tesz.
„A mindennapi fájdalom mulandó, az élmény örök! Az edzés rutinja egyben tart, a versenyek célt adnak!” -vallja Darányi János.
Mikor és hogyan kezdődött a futás iránti rajongásod?
Egész életemben mindig is kocogtam, de komolyabban 2006 körül kezdtem el futni, főként a stressz levezetése céljából. Aztán megfertőződtem. Sosem felejtem el, hogy elmentem először 2007. április 1-jén egy futórendezvényre Bajára, a Virgonc futásra, melyet bolondok napján szerveztek a Petőfi-szigeten. Ott 8 kilométert futottam, majd elkezdtem egyre többet edzeni. Az év szeptemberében már futottam egy félmaratont. Ilyenkor a legtöbb futó azt gondolja,ha megy a félmaraton, akkor menni fog a maraton is. Néhány soltvadkerti barátom azért figyelmeztetett, hogy ehhez idő kell. Alapigazság: egy maraton nem két félmaraton! Nálam ez az idő egy év lett. 2008 októberében futottam le az első maratonomat Budapesten a méltán híres Spar Maratonon, mely akkor még a Plus Budapest Maraton nevet viselte. 44 éves koromban, Klam Csaba barátom támogatásával. Jól el is fáradtam, viszont már első alkalommal sikerült 4 órán belül célba érnem, amire nagyon büszke voltam. Aztán az volt a nagy szerencsém, hogy nem hagytam abba, mint néhányan. Ezt követően tovább készültem és elkezdtem minden évben futni két-három vagy akár több maratont is, barátokkal váltóban. Sok-sok edzés, fizikai és mentális fáradtság és természetesen sikerélményeket követően idén a Spar Maratonon, 56 évesen – ha kifejezetten csak az időmérő versenyeket nézzük a 88. maratonomat tejesítettem. Tény, a versenyek fele 42 km-nél hosszabb táv volt. 20-at külföldön rajtoltam.
Korábban mást is sportoltál?
Nekem mindig is a futás volt a kedvencem. Néha-néha bringázgattam is, de a triatlon nem nagyon jött szóba, mert nem vagyok egy jó úszó, meg időm sincs annyi, hogy egy triatlon versenyre felkészüljek. Minden tiszteletem a vasembereké! Engem mindig is a futás kapcsolt ki a maga egyszerűségével. Bármikor megteheted, a hátizsákban ott van a cuccod a kocsiban, és ha van egy kis időd már indulhatsz is az utcákon vagy akár a természetben terepen, dombos vidéken.
Hogyan készülsz egy-egy versenyre? Hogyan építed fel az edzéseidet?
Alap rendszerességet próbálok belehozni az edzéseimbe, de nincsenek kőbe vésve az edzések. Egyébként edző felkészítése nélkül készülök. A több mint 10 éves rutinomból próbálom felállítani az edzéseket. A fő célom mindig az, hogy a heti futott kilométer mennyiséget érjem el. Ha tudom, hogy készülök egy versenyre, egy maratonra vagy egy hosszabb távra, akkor már az azt megelőző hetekben próbálom összeállítani azt, hogy legyen meg a heti 60-80-100 vagy 110 kilométeres mennyiségem. Ugye ez mindig az idő függvénye is, ahogy éppen összejön. A legnagyobb probléma az, hogy sokszor csak este érek rá és ilyenkor nem mindig örömmel, míg télen fejlámpával kell elindulni. Ebben a korban már kifejezetten érzem a testemen, hogy nem túl jó az, hogy a legtöbb verseny rajtja a reggeli időpontokban van, én pedig általában este edzek. Ennek most már sokkal nagyobb jelentősége van, mint régebben. Több idő kell a regenerálódásra, és ha ez elmarad, könnyen jönnek az egyébként elkerülhető sérülések. Az edzés rutinja egyben tart a versenyek célt adnak!
Idén teljesítetted a 10. Spar Budapest Maratonodat. Mesélnél erről?
Igen, idén futottam le a 10. Spar Budapest Maratonomat, amin 2008-ban indultam először. 2012-ben és 2013-ban egyezett külföldi versenyeim időpontjával, így abban a két évben kimaradt nekem a Budapesti Maraton. Mivel ez itt van Magyarországon, és az ország legnépszerűbb futóeseménye főleg az amatőrök körében, így nekem is mindenképpen etalonnak számít a sok verseny között. Amíg lesz lehetőségem futni addig ezen a Budapesti versenyen biztosan részt veszek, mert ez egy igazi ünnep nem hiába büszke rá a szervező, a BSI is, hiszen az ország szinte minden településéről indulnak futók ezen a versenyen. Ez a Spar Maraton és a Wizz Air félmaraton az úgynevezett világi futónaptáron is rajta van. Nem hiába van ennyi külföldi induló is ezeken a megmérettetéseken.
Hogyan látod a futás, mint sport fejlődését? Milyen volt 12 évvel ezelőtt és hogyan fejlődött mostanáig?
Először is azzal kezdeném, hogy magam is meglepődtem, hogy milyen sok embert ismertem meg a futáson keresztül. Velük mai napig tartom a kapcsolatot Nyíregyházától Sopronig úgy, hogy nem vagyok fent a Facebookon. De a kérdésedre válaszolva, amikor először csatlakoztam néhány vadkerti futó sráchoz, akkor még nagyon kevesen futottak. Most már ez a szám egyre inkább nő. Picit magaménak is érzem a díj kapcsán én is és a barátaim is, hogy miattunk több tucat ember kezdett el futni, kocogni vagy éppen sétálni itt a városban. Azóta sikerült áthidalnunk a csettegőről, traktorról érkező különböző beszólásokat, de manapság már ez nem gond és kezd elmenni a tömegsport irányába a futás. Nap, mint nap látom én is, hogy mindegy, ki milyen testalkatú, ki hány kiló, hány éves, milyen edzettségű, hogy ő csak sétál, vagy fut, mikor találkozik, a társakkal intenek, biztatják egymást. Ez még jó pár évvel ezelőtt is úgy volt, hogy jobb sötétben futni, csakhogy ne lássák. Manapság már nagyon nagy kultúrája kezd kialakulni a futásnak. Én ennek külön örülök, ha mi is hozzá tudunk tenni ehhez. Oké kapsz egy díjat, de ez nem erről szól, sokkal inkább arról, hogy az én példámon keresztül látják az emberek, hogy én még 56 évesen is futok. Akkor miért ne tehetnék meg ők is ugyanezt. Nyilván ehhez hozzájárul az is, hogy a feltételek is egyre jobbak. Épültek kerékpárutak nem kell az út szélén futni azzal a veszéllyel, hogy vagy elütnek, vagy nem. A másik pedig az, hogy mindannyian olvassuk, a futás óriási üzletág, hiszen nincs az-az étrendkiegészítő, cipő, sportfelszerelés, amit nem lehet eladni az embereknek. Ma, ha el akarsz menni egy felkapottabb futóversenyre, nem tudod már mikor nevezzél be, hiszen sok versenyen már létszámlimitet alkalmaznak a szervezők a túlzsúfoltság végett is. Most már szinte minden hétvégén vannak versenyek itt a régióban vagy országos szinten. Az emberek elmennek, futnak 5, 10 vagy akár 21 kilométert és megjön az önbizalmuk. Ami számomra nagyon érdekes, hogy talán több embert látok az idősebb korosztályban futni, mint a fiatalabban.
Átvehetted idén az “Év sportolója díjat” Soltvadkerten. Hogyan fogadtad ezt a rangos elismerést?
Nagyon meglepődtem, hiszen nem azért futok, hogy erről írjanak. Egyébként a baráti körömön kívül, sokan nem is nagyon tudnak róla, úgyhogy amikor kaptam egy telefont a polgármester úrtól, akkor magam is nagyon meglepődtem. Ez egy hétfői nap volt, pont a Spar Maraton utáni hétfő, amikor közölte, hogy gratulál a teljesítményemhez. Én azt hittem, hogy csak emiatt hívott, hiszen több mint 10-en voltunk a városból, akik áthaladtak a célkapun, azonban tájékoztatott, hogy a város egyhangú szavazattal nekem szánta ezt a díjat. Már abban a pillanatban abszolút nem magaménak, hanem sokkal inkább a futóközösségünknek éreztem ezt a díjat. Ez nem egy közhely. Azt még szeretném itt elmondani, hogy a maratonok jó 90%-át elől-hátul Soltvadkert feliratos futópólóban futom, aminek vannak érdekességei is természetesen, illetve reklám értéke is van, hiszen a futóknak, szurkolóknak jobban feltűnik egy póló nagy betűkkel, mint az a valaki a legújabb márkás pólóban fut éppen. Tényleg nagyon örültem neki és igazán őszintén köszöntem meg a családomnak és a barátimnak is, de leginkább azoknak, akiknek a neve el is hangzott az ismertetőben. Lukács Sándor és Dudás Zsolti barátaimnak is sokat köszönhetek. Egyébként én is egyre több embernek segítek és nem úgy, hogy ráerőltetem. Amikor megállítanak a hétköznapokban és megkérdezik azt, hogy én például milyen futócipőt ajánlok, akkor hasznos tanácsokkal igyekszem ellátni a kérdezőt mindig.
Mit üzennél azoknak, akik most még csak gondolkodnak azon, hogy elkezdenek futni?
Ne gondolkozzanak rajta. És azt a kifogást ne találják ki, amitől a hátam borsódzik és a baráti körömben is és másoktól is hallom, hogy azért nem megyek, mert fáj itt, fáj ott és amott. Meg kell próbálni azt a testrészt megerősíteni, ahol fáj, azzal nem veszítünk semmit. Meg kell találni azt a mozgásformát amivel, ezt el lehet érni. Azokat az ízületeket, izmokat, amik fájtak, ha megerősíted, akkor néhány hét után nagy valószínűséggel nem fog fájni. Mindenki, aki ezt olvassa, úgyis rá fog döbbenni, hogy ezt már sokszor hallotta és ezek biztos nem így vannak, pedig ezek nagyon is így vannak. Nagyon sok porcikám fáj, de ezek a fájdalmak egy idő után elmúlnak, elmúlhatnak. Én tudom, hogy a futás az egy olyan egyéni sport, hogy sokan nem értik meg, de aki nem kattan rá annak nem kell erőltetni. Viszont mindenki adjon magának két-három hónapot és ne egy-két hetet, hogy hátha ráérez. Ha már ráérzett, akkor érzi a hiányát. Nagyon sok ember érzi már ezt a környezetemben. Például itt van a feleségem, aki 5-6 éve kezdett el futni. Én nem erőltettem. Ő maga húzott futócipőt. Ma már tudja, hogy mekkora szüksége van rá és mennyire hiányzik, ha két-három napot nem tud menni edzeni, ma már 10 félmaraton teljesítőjeként.
Mely verseny vagy versenyek teljesítésére vagy a legbüszkébb?
Nagyon sok ilyen versenyt tudnék mondani. Az egyik legemlékezetesebb versenyem, a 2018-as Ultrabalaton, amit Lukyval párban teljesítettünk. Ez 222 kilométer a Balaton körül futva. Mind a ketten felkészültünk rá, de elképesztően elfáradtunk. Viszont erre nagyon büszke vagyok, mivel 64 férfi páros induló volt korcsoporttól függetlenül és ebből mi nyolcadikok lettünk, non-stop folyamatosan 10-20 kilométerenként váltva egymást. Mindezt nulla pihenőidővel, mert mire pihentünk volna, már át kellett érni a következő váltópontra. Csapatban futni nagyobb felelősség. Nyilván szívesen emlékszem a leggyorsabb teljesítményemre, mely 2013-ban volt Salzburgban, ahol 3:26 volt a célidőm. Amikor alföldi sík futóként elindulsz egy hegyi terep futóversenyen például a Bükki hegyi maratonon, ami Lillafüredről indul és a miskolci profi terepfutók jelölik ki a terepet, az nem egyszerű, olyan 1300-1400 méter szintkülönbséggel a távban. Akkor úgy jól esik, amikor megkérdezik, hogy te tényleg idejöttél Soltvadkertről? Utána mikor látják, hogy beérsz, egy igen jó idővel akkor tényleg gratulálnak. Háromszor sikerült. Szuper volt, ha nagyon melegben vagy nagyon hidegben kellett teljesítenünk egy versenyt, például a Balaton Szupermaraton hatszoros egyéni teljesítésekor. Közvetlenül a profik után végezni amatőrként, nagyszerű érzés.
Mit adott neked a futás?
Egy egészen más életszemléletet. Egészen komoly megpróbáltatásokkal teli életünk van a feleségemmel az utóbbi években. A futás nekem nagyon-nagyon sokszor segített abban, hogy egy-egy élethelyzetet átvészeljek. A kétségbeesés helyett továbbhaladásra sarkalt. Ez idővel az életfilozófiámmá is vált. Több ilyen mantrám van, amit egy keményebb futásnál, hosszabb versenyeknél, mormolok magamban, hogy a holtpontokon átlendüljek. Ezek nem dogmák. Egyszerű mantrák, hogy kapaszkodni lehessen valamibe, amikor kell. Na és az-az érzés, amikor egy barátod például Dr. Kővágó Gergő első maratonját teljesíti, az szintén felemelő érzés.
Mik a következő céljaid? Meddig szeretnéd még ezt a sportot űzni?
Ha már futottál ennyi maratont akkor álszentség lenne nem azt mondani, hogy szeretnék elérni egy háromjegyű számot. Persze nem minden áron. De nem az a lényeg, hogy ez száz legyen, hanem az, hogy még nagyon sok évig tudjak futni. És ha el kell engedni ezeket a távokat, akkor, futok 30 vagy 20 kilométereket. Azt még meg kell említsem, hogy egyáltalán nem futok futópadon. Tehát mindig kint a szabadban edzek, akkor is, ha nagyon hideg van és akkor is, ha meleg. Nyilván ha ezt tudod csinálni, akkor van egy alap fizikumod, edzettségi állapotod, immunrendszered, ami megvédhet a betegségektől. Ha ezt tudom csinálni, akkor ez nem fog elmaradni az év egyetlen hónapjában sem. Vannak ilyen kimutatások, hogy 50 év felett már úgy alakul az izomzatod és a tested reakciói úgy reagálnak a terhelésre, hogy gyorsulni már nemigen tudsz általában. Akkor igazán a szinten tartás a cél. Az már nagyon nagy valami, akkor tudomásul kell venni és ezt minden ilyen korban futónak javaslom, hogyha már nem gyorsulsz, hanem lassulsz, akkor azt kell elfogadni. Helyette más célokat kell kitűzni. Nekem az-az egyik célom, hogy szeretnék egyhuzamban megállás nélkül 100 kilométert futni, mert az eddigi leghosszabb távom a Szekszárd – Baja Korinthosz.hu elnevezésű verseny volt, ahol 81 kilométert futottam. Megpróbálnám egy 12 órás körversenyen is ahol, összejöhetne a 100 km.
Köszönöm ezt a részletes futásról szóló beszélgetést. További sok szép sikert kívánunk!
B.D.
