A ’10 millió FA’ közössége, a Halottak napja után egy héttel, 2019. november 9-én, az „Élet Napjának” elnevezett országos faültetési akciót kezdeményezett, amelyen az izsáki közösség is tevékenyen kivette a részét.

-Hirdetés-

Napjainkra már az egyszerű ember számára is világossá vált, az éghajlatváltozás kezd katasztrofális méreteket ölteni, ami ellen tennünk kell valamit. A kutatók álláspontja szerint megfelelő mennyiségű fa és zöld növényzet, a problémát okozó kibocsátott szén-dioxidot valamilyen szinten el tudja nyelni. Ennek ösztönzésére indult kezdeményezés célja, hogy rövid időn belül minden embernek ültessünk egy fát Magyarországon. Az innen kapott ’10 millió FA’ elnevezésű Facebookon szerveződő közösség 2019 júliusa óta számos ismeretterjesztő és faültetési kampányt szervezett. A sorra alakuló helyi csoportok, a Halottak napja után egy héttel, 2019. november 9-én, az „Élet Napjának” elnevezett, összehangolt, országos faültetési akciót kezdeményezett, amelyhez az izsáki csoport is csatlakozott.

A ’10 millió FA – Izsák’ közössége, Majorosné Dudás Erzsébet koordinálásával, 2019. szeptember 27-én, az I. Izsáki Őszi Fesztivál keretében, a központi parkban került sor arra a faültetésre, amely a város csatlakozását jelképezi az országos kezdeményezéshez. 2019. október 18-án a művelődési házban tartott közösségi találkozón már a tervekről (6000 fa elültetése) és a gyakorlati megvalósításokról esett szó. Az Élet Napja alkalmával történt faültetéssel Izsák is felkerült a közösségek térképére.

Az Élet Napi akcióhoz a kecskeméti közösség adott (kajszibarack, cseresznye, meggy, kopasz-barack és szil) facsemetéket, valamint helyi adományozók aranyesőt és különleges tuját. A katolikus templomkertben Bajkó Zoltán plébános vezetésével, a ministráns gyerekek ültették el a kapott fákat. Dudás Mihályné a Fleming utca 2-ben lévő kertjének egy részét közösségi kert létrehozása céljára ajánlotta fel. Itt polgárőrök, a cserkészek és a nyugdíjasok ültettek egy-egy fát. A későbbiek során a kert egyrészt helyi lerakatként működik, valamint itt lesz lehetőség az iskolások számára a faültetés és a magoncok nevelésének gyakorlati foglakozásaira. Dudás László Csíkász-tanyáján, ahol rendszeresen tart természetismereti foglalkozásokat, az 5/a-osztályosok ültették el a kapott fákat, valamint a kerítés tövében őszibarack magokat vetettek. (Sajnos a vasárnapra tervezett Kolon-tavi Nagy-víznél tervezett faültetést elmosta az eső.)

Az Élet Napi akció nem csupán a fák elültetéséből állt, hanem igazi közösségépítő esemény is volt. Aki fát ültet, az a jövőre gondol! V. Nagy Katalin, Magyar Gyuláné: Az Élet napja című versének tolmácsolásával, saját életesélyünk megújításának reményével lelkesített. Az egész kezdeményezés túlmutat a fákon, a jövőnkért már igazi összefogásra van szükség. Ma még csak a munka kezdeténél tartunk…

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (40 db kép)
MEGOSZTÁS