Az október 13-i helyi nemzetiségi önkormányzati választásokat követően 2019. október 28-án hétfőn délelőtt tartották a testületek alakuló ülését a Polgármesteri Hivatal Dísztermében Kiskőrösön.

-Hirdetés-

A Német Nemzetiségi Önkormányzatban összesen 3-an nyertek mandátumot, akik a következő 5 esztendőben azon dolgoznak majd, hogy képviseljék a németek érdekeit, jogait, illetve megerősítsék kulturális autonómiájukat.

Az esemény kapcsán a kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökével, Kincses Mihálynéval beszélgettem.

Hogyan élte meg az elmúlt időszakot?

Az elmúlt időszak nagyon mozgalmas volt számomra, a Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetőjeként sok-sok új kihívásnak kellett eleget tennem, cserébe sok-sok kedves embert ismertem meg. Nem bántam meg, hogy 5 évvel ezelőtt elvállaltam a feladatot. Az elmúlt időszak egyik feladata volt, hogy lehetőleg növeljük a létszámot. Ez sikerült is, hiszen jelenleg 49 regisztrált tagunk van, 6 fővel több, mint volt, és ami fontos, hogy az új tagok a fiatalabb korosztályt képviselik. Ezen továbbra is dolgoznunk kell, ha nem akarjuk, hogy megszűnjön az önkormányzatunk. Tavaly ünnepeltük 20. évfordulónkat, az alapító és egyben az előző vezető Titl Péter, aki Nemesnádudvarról származik. Ő mindig is nagy lelkesedéssel végezte munkáját, de az előző választási ciklusban családi okok miatt nem tudta vállalni az elnökséget. Természetesen lelkes tagja maradt kis csapatunknak, mindenben segít, amiben csak tud. Ami külön öröm számomra, hogy a tagság többsége aktívan vesz részt rendezvényeinken.

Gyalog Ágnes, Seidert László, Kincses Mihályné

Kik alkotják az újonnan megalakult kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzatot?

A vezetőségben eddig Baloghné Gszelmann Mariann elnökhelyettes, valamint Font Tibor vezetőségi tag segítették a munkámat. Ők lemondtak tisztségükről, így új vezetőségi tagokat kellet keresnem. Ez nem is volt olyan egyszerű, hiszen társadalmi munkában dolgozunk, annak ellenére, hogy ez nem kevés felelősséggel és feladattal jár. Mi kis létszámú (100 fő alatti) közösség vagyunk, ezért nálunk 3 tagú lehet a vezetőség. Összesen 4 főt kellett kandidálni ahhoz, hogy abból a 3 legtöbb szavazatot kapó megválaszthassa az elnököt. A négy jelöltünk Gyalog Ágnes, Seidert László, Digner Máté valamint jómagam, Kincses Mihályné volt. Végül az elnöki pozíciót újra én kaptam meg, elnökhelyettesnek Gyalog Ágnest, elnökségi tagnak Seidert Lászlót választottuk meg. Seidert László már nagyon régóta lelkes tagja csapatunknak, míg Gyalog Ágnes most regisztrált, ennek nagyon örültem, hiszen nagyon jól tud németül, illetve fiatal is. Örömömre szolgál, hogy mindketten szívvel-lélekkel vesznek részt a munkában. Mindhárman egyetértünk abban, hogy Digner Mátét szeretnénk minél jobban bevonni munkánkba.

Milyen ötleteik, terveik vannak?

Mint ahogy már említettem, nagyon kevés német nemzetiségű él Kiskőrösön, ők sem kiskőrösi származásúak, hanem úgy települtek ide a környékbeli sváb falvakból, városokból. Mégis szeretnénk, ha önkormányzatunk hosszú távon fennmaradhatna és folytathatná munkáját. Legnagyobb célunk az, hogy a német nyelv oktatását támogassuk a városban, hiszen a német nyelv a német nemzetiség identitásának a megőrzését szolgálja. Egyik célunk hogy a tagságot megőrizzük, illetve növeljük létszámát. Mindezt úgy tudjuk elérni, ha hagyományőrző, illetve kulturális programokat szervezünk, melyekre a fiatalabbakat is el tudjuk csábítani. Az anyaországgal, Németországgal tartjuk a kapcsolatot. Testvérvárosunk Stadtlengsfeld, a szerződést 15 éve írta alá a két város akkori polgármestere. Nem csak a várossal, hanem az ottani iskolával is jól működő cserekapcsolatot ápolunk. Ez megint csak ahhoz járul hozzá, hogy a diákok nemzeti identitása a nyelven keresztül megvalósuljon. Legfőképpen a német oktatást támogatjuk. Ez azt jelenti, hogy a városban működő iskolák, ha olyan támogatást kérnek tőlünk, ami a nyelvoktatást szolgálja, akkor ezeket a támogatási kérelmeket igyekszünk elfogadni és a megvalósításhoz szükséges pénzösszeget átutalni az érintett iskoláknak. A Német Nemzetiségi Önkormányzathoz kell beadni a pályázatokat, utazásra, cserediákprogramra, eszközbeszerzésre, versenyre tudunk támogatást adni. A versenyek formája az utóbbi időben átalakult. A gyerekek ma már sokkal jobban szeretik a csapatversenyeket, a kiszabadulós versenyeket, azokat, amelyeknek aktív, tevékeny részesei lehetnek. Tavaly tábort is szerveztünk, arra viszont a Német Nemzetiségi Önkormányzat pályázott a Bethlen Gábor Zrt.-nél, melynek köszönhetően 30 diák vehetett részt egy 5 napos táborban Soltvadkerten. Mivel nagyon sikeres volt, ezért jövőre is szeretnénk szervezni nyelvi tábort.

Milyen célkitűzéseink vannak még? Mindenképpen szeretnénk fenntartani, ill. újra felélénkíteni jó kapcsolatunkat a stadtlengsfeldiekkel. A fenntarthatóság érdekében szeretnénk a fiatalabb korosztályt is bevonni az együttműködésbe, pl. a sport területén. Ebben a témában már volt is egyeztetés Domonyi László és Jürgen Pempel polgármesterek között. A Petőfi Sándor Általános Iskolában Trepákné Kriskó Eszter német nemzetiségi táncot tanít. Szeretnénk a táncosoknak népviseletünknek megfelelő ruhát beszerezni. A népviselet nagyon drága, de ha lenne a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak egy civil szervezete, akkor tudnánk pályázni a Német Belügyminisztériumnál ezekre a ruhákra. Az a legközelebbi célunk, hogy ezt a civil szervezetet létrehozzuk. Továbbra is célunk, hogy az anyaországgal való kapcsolattartás megfelelő legyen. Kunhegyesi Ferencnek volt a közelmúltban kiállítása Düsseldorfban, ahová Horváth János önkormányzati tag kísérte el, ő örömmel mesélte, hogy a düsseldorfi magyar konzul nagyon nyitott volt arra, hogy felvegyük egymással a kapcsolatot. A kapcsolat kiépítésében szívesen segítünk Kiskőrös Város Önkormányzatának, ha szükség van rá. Kiskőrös Város Önkormányzatával egyébként is jó a kapcsolatunk a közelmúltban közösen pályáztunk sátrakra, sörpadokra és hordozható kemencére is. E mellett szeretnénk továbbra is jó kapcsolatot ápolni a helyi szlovákokkal, a cigányokkal, sőt a környékbeli német önkormányzatokkal is. Most először veszünk részt a szlovákok Márton- napi rendezvényén. Mi pedig november 15-én tartjuk Sörestünket, melyre szeretettel várjuk őket, ahol az általános iskolások adnak majd műsort.

Az országos önkormányzattal milyen kapcsolatot ápolnak?

Az országos önkormányzattal közvetlen, napi kapcsolatunk nincs, de figyeljük a lehetőségeket és igyekszünk részt venni a meghirdetett rendezvényeken, ha lehetőségünk van rá. Októberben például egy olyan tájékoztató rendezvényen vettem részt, ahol a Bethlen Gábor Zrt. által kiírt pályázatokról adtak információt. A Bács-Kiskun megyei Német Nemzetiségi Önkormányzattal szorosabb a kapcsolat, ennek Baján van a központja. Onnan rendszeresen kapjuk az információkat a Magyarországi Németekkel kapcsolatos eseményekről. Ott kerül megrendezésre a közgyűlés is, ezekre is eljárok, mert fontosnak tartom, hogy a megfelelő információk eljussanak hozzánk és az általam vezetett csoport tagjaihoz is.

Kiskőrös Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2019. november 25-én (hétfőn) 14 órai kezdettel közmeghallgatást tart a Polgármesteri Hivatal Dísztermében, ahol az állampolgárok, állampolgári közösségek, társadalmi szervezetek közvetlenül terjeszthetik a testület elé közérdekű kérdéseiket, javaslataikat, kezdeményezéseiket.

Kutyifa Icu

MEGOSZTÁS