A Kiskőrösi Bem József Általános Iskola a Honvédelmi Sportszövetség pályázatának köszönhetően november 13-án Honvédelmi napot tartott a 4. és 8. évfolyamon tanuló diákjai számára. A programok a rendőrség, honvédség, mentők, és a tűzoltóság bevonásával valósultak meg.

-Hirdetés-

A gyerekek először plakát formájában előzetes feladatban kifejezték, hogy mit is jelent számukra a haza, hazaszeretet, és a honvédelem. A két korosztály a nap folyamán külön programokon vett részt.

A tartalékosokról és a közösségi szolgálatról is szó volt az előadáson, ami megmozgatta a hallgatóságot

A 8. osztályosok számára fontos a különböző szakmákról való tájékozódás, a szakmák közötti eligazodás. Ismeretanyagukat bővíthették, különböző életpálya modelleket tanulmányozhattak. A kecskeméti katonai toborzóiroda bevonásával érdekfeszítő előadást hallhattak a honvédségről. A rendőri szakmáról, szervezeti felépítéséről  Kuti Erika c.r. őrnagytól tudhattak meg többet. A mentők életébe gyakorlati feladatok formájában tehettek bepillantást. Két előadás közben kipróbálhatták a légpuska lövészetet, vagy épp egy feladatlap kérdéseire kereshették a választ.

Szentgyörgyi Tibor

A 4. osztályosok bemelegítő torna után, váltó-akadályversenyben mérhették össze gyorsaságukat, bizonyíthatták összetartó erejüket. A nyertes csapatok jutalomban részesültek.  A Kecskeméti Honvéd Sportegyesület jóvoltából judo bemutatót nézhettek meg, majd a mentők, a tűzoltóság és rendőrség nagysikerű gyakorlati bemutatója következett.

A nap végén minden osztály a saját termében, a csapatok alkotása után egy Magyarország kvízre hallgató szellemi vetélkedőben vett részt, melyet tableten a Redmenta teszt segítségével valósítottak meg. Az első három helyezett csapat tárgyjutalmat kapott ajándékba. 

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (50 db kép)
MEGOSZTÁS