Az utóbbi hetekben a Kiskőrösi Evangélikus Gimnázium tanárai rengeteget dolgoztak azért, hogy a Sztehlo Gábor ösztöndíj segítségével nagyobb összeghez jussanak jó cél érdekében azok a diákok, akik valamilyen területen kiemelkedően teljesítenek.

-Hirdetés-

A Sztehlo tanulmányi támogatás, illetve a Sztehlo szociális támogatás mellett a Schedius tanulmányi támogatás is kiosztásra került az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 2019. november 13-án rendezett ünnepségen. Egyházunk idén összesen több, mint 20 millió forinttal támogatta a fiatalokat, akik közül 104-en nyújtottak be sikeres pályázatot.

Sztehlo tanulmányi támogatás
Olyan, evangélikus középiskolába járó 9-12. évfolyamos kaphatja meg, aki az egyes tantárgyakban vagy területeken (művészet, sport) kiemelkedően teljesít és szociálisan rászoruló. A pályázáshoz nem kell evangélikus felekezetűnek lenni. A tanévre maximálisan 200 ezer forintot lehet elnyerni az alábbi tanulmányi célokra: könyvek és digitális eszközök beszerzése, nyelvi tábor, nyelvi tanulmányok, nyelvvizsga díja, hangszervásárlás, tanulmányút, művészeti és sporttevékenységek, kollégiumi díj, egyéb tanulmányi költségek.

Sztehlo szociális támogatás
Olyan szociálisan rászoruló diák részesülhet ebben a támogatásban, aki a középiskola (állami, egyházi vagy magán) 9-12. évfolyamára jár és tanulmányai folytatásához/befejezéséhez pénzügyi segítségre lenne szüksége. Egy tanévre maximálisan 175 ezer forintot lehetnyerni, de ehhez igazoltan evangélikus felekezetűnek kell lennie a fiatalnak.

Schedius tanulmányi támogatás
Evangélikus középiskola 9-11. évfolyamára járó, evangélikus felekezetű, bizonyos területeken (tudományok, művészet, sport, közösségszervezés) kiemelkedően teljesítő diákok részesülhetnek ilyen támogatásban. Az aktív közösségi munkát végző diák sikeres pályázat esetén egy tanévre maximálisan 400 ezer forintot nyerhet az alábbi tanulmányi célokra: könyvek és digitális eszközök beszerzése, nyelvi tábor, nyelvi tanulmányok, nyelvvizsga díja, hangszervásárlás, tanulmányút, művészeti és sporttevékenységek és egyéb, a tanulmányaiddal összefüggő költségek. Mindhárom ösztöndíjban részesülőket mentortanár patronálja az év során.

A 2019-es pályázati kiírás így szólt:

“Jelentkezz, ha evangélikus középiskola 9-12. évfolyamára jársz, az egyes tantárgyakban vagy területeken (művészet, sport) kiemelkedően teljesítesz. A pályázáshoz nem kell evangélikus felekezetűnek lenned. Ha sikeresen pályázol, akkor erre a tanévre maximálisan 200 ezer forintot nyerhetsz az alábbi tanulmányi célokra: könyvek és digitális eszközök beszerzése, nyelvi tábor, nyelvi tanulmányok, nyelvvizsga díja, hangszervásárlás, tanulmányút, művészeti és sporttevékenységek, kollégiumi díj, egyéb tanulmányi költségek. Ez egyszeri, vissza nem térítendő támogatás. Keress az iskoládban egy Téged patronáló mentortanárt. Adatlapodat a mentortanárod tölti majd ki, és ő ad útmutatást a szükséges igazolásokról is. Az igazolások digitális változatát is ő tölti fel a pályázati űrlap mellékleteként. A pályázatod elbírálásáról és eredményéről a mentortanárodtól kapsz értesítést.”

A Sztehlo Gábor pályázat már több éve segíti a középiskola diákjait, hogy kamatoztathassák tehetségeiket, és ehhez segítséget is kapnak. Gmoser István tanár úr segítségével körülbelül 170-200 ezer forint támogatást kaptak hangszerekre a következő diákok: Ungvári Pálma, Bárány Dániel, Martin Péter, Martin Dóra, Kvacska Rebeka – fuvolát, szaxofont, digitális zongorát, trombitát nyertek.
További tanári segítséggel laptopra, nyelvvizsgára szintén hasonló összeget nyertek: Lakatos Tünde, Slajkó Ágnes, Hubert Emese.

Az ünnepélyes díjátadóra Budapesten került sor november 13-án. Bencze András lelkész, az ösztöndíjbizottság elnöke utalt arra, hogy ezeket az ösztödíjakat alapításuk óta mindig Luther Márton születés- (11. 10.) és névnapjának (11. 11.) környékén osztják ki.

A diákok természetesen Gmoser István és Farkas Sándor tanár úr kíséretével vettek részt az eseményen, akik segítettek nekik az ösztöndíj megszerzésében. Ünnepélyes fanfárral köszönték meg a lehetőséget a díjazottak, amit a nyert hangszerekkel adtak elő.

A Sztehlo Gábor pályázat ajtaja minden évben nyitva áll a tehetséges diákoknak, akik szeretnék fejleszteni magukat.

A Schedius tanulmányi támogatásra szánt 20 millió forintból 7 412 257 forintot osztottak ki. A Sztehlo tanulmányi támogatásra elkülönített 10 millió forintból 9 772 590 forintot, míg a Sztehlo szociális támogatásra szánt 3 millió forintból kereken 3 milliót osztottak ki.


Forrás:https://www.evangelikus.hu/

T.R. 

MEGOSZTÁS