Az idei év utolsó előtti Mese Kuckójában a mesélő Klestenitzné Dóra Katalin volt, akit népes gyereksereg és azok szülei vettek körül.

-Hirdetés-

Két mesét hallgathattak végig a résztvevők. az első történet Max Lucado tollából varázsolódott elő, ami Béniről szólt, a büdösbogárról, aki táborba ment. A folytatásban nagy élvezettel hallgatták végig szintén Max Lucado: Értékes vagy című meséjét, mely fából készült kicsi foltmanók történetét mondja el.

Légrády Andor könyvtáros köszönti a résztvevőket

„A mesék után a gyerekek a behozott játékokkal kötötték le magukat. Ezt látván több szülő felajánlotta, hogy a könyvtár részére a már használaton kívüli játékokat felajánlják a fiatalok legnagyobb örömére. Öröm látni, hogy a szülök felbátorodtak és egyre többen jelentkeznek mesemondásra, hogy a részt vevő gyermekek jól érezzék magukat.
Nem utolsó sorban jobbnál jobb ötletekkel állnak elő, hogy hangulatosabbá tegyék a délutánt” – mesélte nekünk Légrády Andor könyvtáros.

Klestenitzné Dóra Katalin meseolvasás közben

Az év utolsó Mese Kuckójára megnyerték a Télapót mesemondónak, majd téli szünetre mennek. A 2020. év első Mese Kuckója január 10-én, pénteken lesz 16-30-kor.

A városi könyvtár 2019. december 20. és 2020. január 6. között zárva tart.
Nyitás 2020. január 7-én, kedden.

-K.Gy.-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (35 db kép)
MEGOSZTÁS