A Szegeden élő író-költő, Kothencz József Lélekfutár-című novellájából készült színpadi előadással kezdődött az izsáki könyvbemutató és közönségtalálkozó.

-Hirdetés-

Az Szily Kálmán Olvasókör szervezésében, 2019. november 23-án, az izsáki művelődési házban tartott szerzői est vendége, a katonából lett kortárs író-költő, Kothencz József volt. A szerzőnek 2016-óta jelennek meg írásai, amelyből néhányat Izsákon is bemutattak.

A Lélekfutár című novellájából készült egyfelvonásos vidám jelenetet, a szerző szegedi baráti körének amatőr előadói mutatták be. Ebben a történet egy apáról szól, aki felesége tragikus elvesztése után sem törik meg, egyedül neveli fel a fiát és építi fel üzletét, egzisztenciáját. A jelenetben döbben rá, hogy a jószándék, a kemény, a költséget és fáradságot nem kímélő becsületes munkára nevelés talán mégiscsak kevés volt. Valami kellett volna még, hogy igazán jó apa lehessen. Az “alkalmazott pszichológia” hatása alatt zajló történet vége szerencsére happy end – sok tanulságos elemmel.

A versekből és novellákból készült válogatást az olvasókör tagjai és az általános iskola 7-8. osztályos tanulói adták elő. Naszvadi Judith írónak a szerzővel folytatott beszélgetéséből kiderült, hogy Kothencz, kezdve a legfiatalabbaktól az összes generációt meg tudja szólítani, és igazi közösségépítő. Hogy mindenféle témát felhasznál, amelyben a humoros megközelítés az elsődleges. Hogy múzsája bárki lehet, aki valami miatt megragadja. Hogy ez az este is megihlette, ezért is írta az Izsáki beköszöntő című versét. Hogy mindenkinek jó egészséget kívánva javasolja, éljék meg az életüket, mert az élet véges.

A V. Nagy Katalin műsorvezetése mellett zajló szerzői estet zongorajáték, és a nyugdíjas klub hangulatos tánca színesítette, amely a szerzővel folytatott közvetlen beszélgetéssel, és könyveinek dedikálásával zárult.

Hogy milyen Kothencz József kortárs tollfogató? Olyan, aki együtt él azokkal, akikről, és akiknek ír. Aktív közösségi tere a találkozókon túl a Kultúrkocsma nevű Facebook oldal. Itt olvashatóak az izsáki látogatásra való készülődés és a beszámoló gondolatai is.

 -Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (41 db kép)
MEGOSZTÁS