Második alkalommal tette le a voksát a jótékonykodás mellett a Kiskőrösi Óvodák Mohácsi Utcai Tagóvodája. Első körben téli kabátokat és kis csizmákat gyűjtöttek – ezek az adományok már szétosztásra is kerültek -, hiszen azt szerették volna, hogy minden gyermek ablakában ott lehessen a kis csizma.

-Hirdetés-

Az idei évben a kiskőrösi Katolikus Karitász Csoport segítségével juttatják el az adományokat a rászoruló családoknak. A cipősdoboz akciót – vagy ahogyan ők nevezik az „angyal batyut”minden óvodában meghirdették és december első napjaiban, Kisné Tasnádi Rita, Kusztor Ágota és Szűcs Gyula a karitász aktivistái gyűjtik össze.

Urbán Rózsa tagóvoda vezető kezdeményezésére a nagycsoportosok rakták össze a dobozokat, közben pedig megtanulták, hogy nem csak kapni, de adni is jó. A gyermekek, nagyon ügyesen és lelkesen vettek részt a munkában, de nemcsak ők, hanem az óvoda minden dolgozója és a szülők is részt vettek az akcióban.

A szeretetdobozok a kiskőrösi Római Katolikus Egyház közösségi termében december 15-én kerülnek kiosztásra, ahol az óvónők bábozással is kedveskednek a résztvevőknek.

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (21 db kép)
MEGOSZTÁS