December – kedvenc hónapom az évben. Valahogy körüllengi egy csipet varázslat, amit más hónapban nem találok meg. Persze erre hangolódni is kell. Tudni kell szeretni a meséket, az álmokat, az apró kedvességeket. Tudni kell a gyermeki éned előhozni, önfeledten mosolyogni és hinni, hinni, hinni vagy elhitetni a jót, még akkor is, ha különcnek néznek.
December 6-án a KEVI alsós gyermekei pirosba öltözve várták a Mikulást az iskola tornatermében. Többen izgatottan figyeltek az ajtó felé, még mások – már nagyok vagyunk ehhez címszó alatt – a lelkesedésüket eltakarva énekelték a télapós dalokat.
A Mikulás minden osztályba bekukkantott és ajándékokkal lepte meg a gyerekeket.
Vajon mikor kezdenek a gyerekek kételkedni a Mikulásban? És mi, szülők hogyan dolgozzuk fel ennek a „csodának” az elmúlását az életünkben.
A minap olvastam egy levelet, amit Gyárfás Dorka (újságíró, anya) írt a Mikulásnak, amivel úgy gondolom, hogy minden szülő óhaját, sóhaját fogalmazta meg:
Kedves Mikulás!
Én azt szeretném, ha az idén ellátogatnál hozzánk, és a gyerekeim megbizonyosodnának róla, hogy igenis LÉTEZEL. Lassan évek óta rágják a fülem, hogy valljam be: az egész csak kamu, de idén már arra sem volt szükségük, hogy ezt megerősítsem (eddig nem is voltam hajlandó). Múlt héten azzal cikiztek, hogy már oviban tudták az igazságot, és igazán nevetséges, hogy a szülők még mindig kötik az ebet a karóhoz. Most már tehát az volt a kérdésük:
MIÉRT HAZUDNAK A FELNŐTTEK A GYEREKEIKNEK?
Én örülnék, ha maradna némi hitelem a szemükben, ezért arra kérlek, gyere el hozzánk, lehetőleg a kéményen keresztül, a legváratlanabb pillanatban, és ügyelj rá, hogy a szakállad igazi legyen, mert azt fogják először lecsekkolni. Utána meg – fogadjunk – kikérdeznek majd arról, hogyan tudsz ennyi kívánságot teljesíteni egyetlen éjszaka alatt, hogyhogy van magyar és finn postacímed is, és hány kilométert repülsz egy éjszaka. Ezt csak azért írom, hogy legyenek kész válaszaid, mert elég kínos lenne, ha csak makognál. Ugye, számíthatok rád?
Én is ezt remélem! Ugye számíthatunk rád? Ugye elmondhatjuk a nap végén mindannyian, hogy varázslatos volt. Hogy a fiunk, lányunk izgatottan emlékszik vissza arra a pillanatra, amikor ma találkozott veled; büszke arra, hogy jó gyereknek találtad… vagy akár kikerekedett szemekkel, széles mosollyal az arcán mesélheti, hogy szán helyett motorra pattantál és csak úgy lobogott fehér szakállad a párás levegőben.
-Szilvi-
Fotógaléria:
