A karácsonyi ünnepek egyik szimbolikus kelléke a betlehem, melyet évről évre felállítanak Soltvadkert központjában is Fontné Fehér Ildikó ötlete nyomán, koordinálásával. 

Idén 2019. november 29 –én pénteken, hetedik alkalommal gyűltek össze lelkes segítői, barátai a Szervánszky Cukrászda mellett, hogy felállítsák a betlehemet, melynek elengedhetetlen kellékei a jászol a kis Jézussal, szülei: Mária és József, a háromkirályok, a pásztorok, az angyalok, a szamár, az ökrök és a bárányok.

-Hirdetés-

Eleinte akárcsak a ruhákat, anyagokat, a bábukat is kölcsönkértük különböző helyi butikokból, azonban három évvel ezelőtt ezeket megvette a helyi önkormányzat.  Az Akker-Plus faanyagának felajánlásából Nehéz Tamás ács és csapata készítettek nekünk egy tetővel ellátott betlehemet, melyet ezúton is hálásan köszönünk nekik. Idén először nem kukoricaszárakat, hanem nádszövetet tettünk fölé szintén az Akker-Plus felajánlásából. Nagy köszönet és hála illeti Barcsik Imrét, aki a betlehem környékén segített a zöld díszeket feltenni, míg Holczimmer Zoltán és csapata üzemeli be évről évre a világítást. Köszönjük munkájukat! Külön öröm számunkra, hogy az elmúlt 7 év alatt soha semmi nem tűnt el, soha semmit nem rongáltak meg, sőt büszkén mondhatjuk, hogy minden évben valamilyen tárggyal, kiegészítővel gazdagodik betlehemünk – mesélte hírportálunknak Fontné Fehér Ildikó, ötletgazda.

Kárpáti Ágnes, Galántainé Eszter kisfiaival: Dáviddal és Mátéval, Májerné Rita, Trepák Ilona, Fontné Ildikó

Az így elkészült betlehem az ünnepkör dísze lehet karácsony idején Soltvadkerten is, maradandó élményt adva az arra sétáló gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

Kutyifa Icu
Fotók: Kincses Szilvi 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (14 db kép)
MEGOSZTÁS