Idén is megrendezésre került a Kiskőrös Városért Alapítvány szervezésében az adventi kórustalálkozó, melynek ezúttal az evangélikus templom adott otthont. A kuratórium nevében köszöntőt mondott dr. Ba Mariann, a kuratórium elnöke.

-Hirdetés-

A kórusok közül először a baptista gyülekezet vegyes karát hallgathatták meg az érdeklődők. Szólót énekelt: Vasadi Teodor, zongorán kísért: Magyarné Szenáki Tünde, fuvolán közreműködött: Sáfár Andrea, vezényelt: Szomorné Szepcsik Éva.

A baptista gyülekezet vegyeskara

Nemcsak felnőttek álltak ki a közönség elé, hanem a fiatal gyerekekből álló kórus, a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola Kicsinyek kórusa is színesítette fellépésükkel az estét. Szólót énekelt: Ács Lara, Győri Emma, Haszilló Hanna, Lucza Fanni, Kovács Bíbor, Sinkovicz Mór, Szabó Mátyás, Szikszai Maja és Zöld Hanna. Dalszöveget mondott: Polereczki Léna és Kovács Milán. Csengettyűzött: Kis-Berdó Marcell, zongorán kísért: Pelsőcziné Barna Mária, vezényelt: Petrányi Ilona.

A fiatalok után ismét egy különleges előadás következett, hegedűn játszott Király Csaba, előadásában J.S. Bach: d-moll partiáját hallgathattuk meg.

Király Csaba

Őt követően ismét egy kórus, az Evangélikus vegyeskar következett. Zongorán kísért: Lupták György, gitáron közreműködött: Kecskeméti Pál, vezényelt: Lupták György.

Az este fontos részét képezte az áhítat, Kecskeméti Pál evangélikus lelkész osztotta meg Isten üzenetét.

Kecskeméti Pál

Az áhítat után ismét az éneké volt a főszerep, a Katolikus kórus következett. Vezényelt: Ignácz Péter. Őket követte Király Csaba második hegedű játéka, Mozart: D-dúr hegedűverseny I. tételét játszotta el. Zongorán közreműködött: Balázs-Nagy Gabriella.

Az est végéhez közeledve a Református énekkar lépett fel. Zongorán kísért: Pelsőcziné Barna Mária, vezényelt: Pusztai Virág. Végül pedig a Gospel Sasokat hallhattuk. Szólót énekelt: Tupcsia Éva, dobon: Csepedi Ottó, szólógitár: Markó Attila, basszus gitár: Dr. Téglás Viktor, zongorán kísért és vezényelt: Lupták György.

Az est közös énekléssel zárult, ahol elsőnek a Dicsőség a mennyben az Istennek kezdetű éneket énekelték el, majd a Csendes Éjjel búcsúztak el.

Köszönet Szomorné Szepcsik Éva karnagynak, akinek szervezése nélkül az este nem jöhetett volna létre.

O.S.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (55 db kép)
MEGOSZTÁS