„Életfilozófiámként elmondhatom: csodálatos Alkotó tett azzá, ami ma vagyok. Ő a legnagyobb példaképem. Műremeke felülmúlhatatlan; megfestett négy évszakot csodálatos ruhákkal, növényeket, állatokat, valamint különféle embereket, fényt, mely áttör a sűrű sötétségen, és így a csodálatos színek láthatóvá válnak… s hogy műremekét fokozzam: mindezt életre keltette.
Ebben a műremekben élhetek én is. Életcélt, barátokat, családot, munkát és segítséget adott… valamint megengedte, hogy a legjobbtól tanuljak alkotni: magától Istentől” – Szmutka Katalin festőművész.

-Hirdetés-

 

Soltvadkerten, december 13-án este 17 órai kezdettel Pájer Ildikó igazgató köszöntötte a vendégeket a Gyöngyház Kulturális Központ dísztermében, Szmutka Katalin festőművész kiállításának megnyitó ünnepségén.

A kiállítás megnyitóját megtisztelte jelenlétével Lehoczki Ferenc volt polgármester és Kárász András alpolgármester (középen)

Beszédében elmondta, hogy ez a bemutató egy rendhagyó kiállítás, mert van egy együttműködési megállapodásuk Kiskőrös várossal, aminek keretében szeretnének művészeket bemutatni, olyan alkotókat, akiknek a munkássága arra érdemleges és méltó. Így művészetüket szélesebb körben is megismertethetik.

„Elhagyva” Szmutka Katalin eső alkotását tartja kezében

Ilyen művész Szmutka Katalin is, aki a megnyitóján mesélt munkásságáról, annak kezdetéről, hitvallásáról, csalódásairól és hogy ezek hogyan befolyásolták művészetét.

A kiállított alkotások megvásárolhatók. A tárlat január 31-ig látogatható.

-K.Gy.-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)
MEGOSZTÁS