Megnyitotta kapuit december 13-án a kiskőrösi adventi tér. A Művelődési Központ előtti részen felállított faházakban civil szervezetek és egyesületek várják az érdeklődőket december 22-ig.

-Hirdetés-

A szabadtéri színpadon minden nap mások lépnek fel, hogy az adott estre szóló műsorral tegyék színvonalasabbá a programot.

Rendhagyó volt a december 15-ére tervezett műsor, ugyanis egy kisebb francia fiatalokból álló zenés csoport adott elő alkalmi műsort a Művelődési Központ előtt.
A fiatalokról annyit lehetett megtudni, hogy vándorzenészek, egész Európát bejárják szekerükkel és – ahol engedik – a tereken szabadon dalolnak, énekelnek. Az érdeklődők nagy része azonban a német est és műsor miatt jött ki a főtérre. A szabadtéri színpadon a Kiskőrös Város Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai előadásában Kraierburger Knietanz (Kraierburgi térdtánc) volt látható.

Felléptek a KEVI 10. évfolyamosai is, akik Maria Carrey számára, az All I want for christmas című dalra táncoltak. Táncoltak és énekeltek a KEVI 7.A osztályos diákjai „Tannenbaum” címmel és karácsonyi verseket mondtak el németül. Minden előadást nagy szeretettel fogadtak az érdeklődők és tapssal jutalmaztak.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (25 db kép)
MEGOSZTÁS