Izsák közigazgatási területén lévő Vadas-ban és Fülöpszállás külterületén, homokbuckás és változatos erdőkkel borított területén megrendezett hatodik Téli Strázsa túrán, az előzetes várakozást meghaladó létszámú túrázó vett részt.

-Hirdetés-

A szabadszállási Honvéd Nyugdíjas Klub Strázsa Turista Egyesülete, 2019. december 28-án, a Biczó Csárdában berendezett rajt-cél helyről, 9 és 18 km-es távon szervezett túrát. Mindkét táv egyben az Olimpiai Ötpróba pontszerző eseménye is, melynek köszönhetően az előzetesen kalkulált 400-450 helyett, 730 fő teljesítette a távokat. Az ország minden tájáról (74 településről, legtöbben – százötvenen – Budapestről) érkezett túrázók között a legfiatalabb két, a legidősebb 82 éves volt. Téli túráról lévén szó kicsit hiányzott a hó és a zúzmara, a kellemes télies idő kiválóan alkalmas volt egy jó ki gyaloglásra. Volt, aki futva, egy óra 45 perc alatt teljesítette a 18 km-es távot. A jól követhető nyomvonalon három ponton kínáltak teát, forralt bort, csokit, süteményt, almát, narancsot, vagy mandarint. A Birkás Borház-i ellenőrző ponton emellett lehetőség volt a Ház termékei megvásárlásra is. Említésre méltó kezdeményezés, hogy mindenkinek hoznia kellett magával poharat, így a túraútvonal nem lett tele elhagyott poharakkal. A vonalkódos indító-érkeztető rendszer gördülékenyen kiszolgálta az adminisztratív feladatokat, bár a hétszáz ember emléklapjainak kinyomtatása azért időbe került. A beérkezők számára a Biczó Csárda kínált töltött káposzta ebédet, amellyel a részvevők fele élt is.

Búza Vince főszervező és húszfőnyi csapata, a megnövekedett létszám ellenére, profi módon szervezte meg a túrát, amivel a résztvevők, a visszajelzések alapján, meg voltak elégedve. Remélhetőleg a túrázók legyalogolták a karácsonykor felszedett kilókat és fizikailag is felkészültek a szilveszteri bulizásra.

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (33 db kép)
MEGOSZTÁS