-Utolsó tárlatvezetés a Petőfi Emlékmúzeum állandó kiállításában-
Szeretem, hogy kiskőrösi vagyok. Sokfelé éltem és dolgoztam, de jó kimondani a szót: Kiskőrös. Ismerősek az utcák, a házak, az emberek. 2020. január 16-án délután, a Petőfi Emlékmúzeumban töltött másfél óra alatt a tudat, hogy idetartozom, még büszkébbé tett.
Ott kereszteltek meg engem és a gyermekemet is, ahol Petőfi Sándort. Ezt a hihetetlenül bátor, elszánt és impulzív fiatalembert, aki 7 év alatt több, mint 800 verset írt. És rövid idő alatt tett szert világhírnévre Facebook, Insta-oldal, lájkok nélkül, de megszámlálhatatlan követővel az igazi, offline, értéket kereső nagyvilágban. A Petőfi Emlékmúzeum rendhagyó, utolsó tárlatvezetésén rádöbbentem, hogy keveset gondolok erre. Túl keveset. Petőfi Sándor példakép. Fiatal lendületében, elhivatottságában hitt abban, amit tett és azt tette, amiben hitt. Olyan kevesen mondhatják el ezt magukról.
A csütörtökön búcsúzó kiállítás több, mint két évtizede mesél a látogatóknak egy letűnt korról. Születését a város, a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet és megannyi elhivatott ember szeretete, abbéli vágya tette lehetővé, hogy „a Petőfi Szülőház ne csak Kiskőrösön álljon, de a kiskőrösieké is legyen”. Kispálné dr. Lucza Ilona ezekkel a szavakkal nyitotta meg előadását, melyben az egész kiállítás történetét megismerhették az egybegyűltek.
1998. január 1-jén nyitotta meg kapuit az Emlékmúzeum. Állandó kiállításának forgatókönyvét Kerényi Ferenc irodalomtörténész készítette el.
Kerényi tanár úr – aki az első pillanattól szívén és néha két kezében hordozta a kiállítás sorsát – a kultuszteremtés kérdéskörét a kiskőrösiekre bízta. A helyi koncepció hamar megszületett, a műfordításokra és a helyi eseményekre, évfordulókra fektették a legnagyobb hangsúlyt. A megnyitókor fél éve vezető pozícióban lévő igazgatóasszony igyekezett megteremteni a megfelelő munkakörülményeket a Kecskemétről érkező, de számos más településen is dolgozó stáb részére. Zalatnai Pál, kecskeméti grafikusművész tervezte a vitrineket, Lisztes János készítette a maketteket, a munkálatokat Laczkó János felügyelte. Sok kedves történetet hallhattunk egész délutánon át keresett kulcsról, háromliteres csengődi nedűt rejtő marmonkannáról és a legendás csokiparányról, ami szinte életet mentett a sokszor hajnalig tartó együttmunkálkodás közben.
Mi sem bizonyítja hitelesebben a jó hangulatú, sosem feledhető kiállítástervezést, hogy a megnyitó után szervezett búcsúeseményen az Emlékmúzeum dolgozói egy speciális tárlatot mutattak be csokiparány lenyomattal készült régészeti leletekkel és a híres piros lábassal, amelyben villanykályhán melegítették föl a parányt.
A számos humoros történet egy – számomra – nagyon tanulságos mondattal zárult, mely szerint a múzeum akkor működik, ha a „tiéd az én felelősségem is” elv vezérli mindazokat, akiknek fontos a múlt megőrzése, ápolása és üzenetének élővé tétele generációnk számára.
A kiállítás – Kerényi Ferenc alapgondolata alapján – a kiállítótermek sorrendjében, Petőfi múltját, jelenét és jövőjét volt hivatott bemutatni a költőóriás életének fókuszából nézve. A helytörténeti rész a születéséig eltelt időről mesél. Kiskőröst, a szlovákságot, a gyökereket mutatja be. Az irodalomtörténeti rész életének fontos állomásait érinti, az iskoláinak, színészetének, családjának állít emléket. A Petőfi-kultusz termében pedig különböző nyelvekre lefordított műveit, a kivilágított glóbuszon – az emlékparkkal összhangban – azok az országok látható, ahol anyanyelven olvashatják az Anyám tyúkját és a Szabadság, szerelmet. Itt látható a billikom, az az 1913-ban készült ezüstserleg, mely – az országban egyedülálló módon – egy ún. működő kultusztárgy. A serleggel a kezében tesz fogadalmat szilveszterkor a mindenkori polgármester, hogy a város továbbra is aktívan támogatja Petőfi emlékének ápolását.
A kiállítást a Magyar Kultúra Napjáig láthatják az érdeklődők, aztán az Emlékmúzeum – nehéz szívvel –, de elbúcsúzik a tárgyaktól. Néhány visszakerül a Magyar Nemzeti Múzeumba vagy az adományozó magánszemélyekhez, néhány pedig a múzeum tulajdonában marad.
A múzeum dolgozói azonban már készülnek az új, reménység szerint 2020. december 31-én nyíló kiállításra, mely – Kispálné dr. Lucza Ilona forgatókönyve alapján – teljes egészében Petőfi költészetének bemutatására fog törekedni. Az új tárlat célja, hogy minél szélesebb körben megismertethesse a zseniális poéta elképesztően gazdag munkásságát.
Dr. Filus Erika, az Emlékmúzeum igazgatóasszonya elmondta, hogy az utolsó hivatalos tárlatvezetés egyfajta visszatekintés volt a múltra, ugyanakkor az első lépés is az új úton. Ugyanis nemcsak a vitrinek tartalma fog változni ebben az évben, hanem a város energetikai pályázatához kapcsolódóan az épület kívül-belül megújulva, modern eszközökkel gazdagodva készül, hogy megfeleljen a kor kihívásainak. Fontos, hogy minél több fiatal láthassa, hallhassa, élhesse át a múzeumlátogatás vagy pedagógiai foglalkozások közben, hogy magyarnak lenni jó. És büszkeség, az örökségünk megőrzésre érdemes. Talán Petőfi is így érezné, ha újra ezeken az utcákon járhatna, aki egyszer kiskőrösi, mindig kiskőrösi.
Kutyifa Anikó
Fotógaléria:
