A kiskőrösi Úttörténeti Múzeum ezúttal egy különleges jazz estének adott otthont, ahol a klasszikus jazz legnagyobb alakjait a Szürkeverebek Jazzbandája látta vendégül.

-Hirdetés-

Bényei Tamás zenész 1996-ban egy alkalmi formációt hozott létre, melynek neve: Hungarian All Starts volt. Az akkor összeállt csapat tagjai ma már más-más bandákban zenélnek, de erre az estére újra összeálltak, és egy fantasztikus zenés estével szórakoztatták a műfaj kedvelőit. Tamás jelenleg a Hot Jazz Band zenekarvezetője.

Bényei Tamás

Nagy Iván, a Benkó Dixieland Band zenekar vezetője, harsonán játszik és énekel. Molnár Gyula 20 évesen alapította meg saját zenekarát, a Molnár Dixieland Band-et, amellyel azóta is sikert sikerre halmoz. Papa Fleigh (Forgács László) a magas ének és sokoldalú hangszertudása mellett vált az ország egyik legjobb trombitás-énekes frontemberévé. Apáti János, az egykori formáció zongoristája volt, jelenleg pedig az Apáti Dixieland Band zenekar vezetője. Juhász Zoltán 1994 óta játszik bőgőn a Hot Jazz Band-ben, Galbács István pedig szintén ennek a zenekarnak a dobosa, 1988 óta.

Ahogy az a felsorolt bandák nevéből is jól látszik, a zenészekre nagy hatással volt a jazz zene egyik stílusa, a dixieland. Ez New Orleans-ból származik. Az afro-amerikai gospelek, spirituálék, a country, a ragtime, francia kvadrillok és a blues elemei keverednek benne finom rögtönzésekkel.

Az éjszakába nyúló est hangulata remek volt, a zenészek igazán kiemelkedő élményt nyújtottak, ahogy ezt a klasszikus jazz legnagyobb csillagjaitól várhattuk is.

Az est támogatója a Szentpéteri Borház és a Fröccs volt.

O.S.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (27 db kép)
MEGOSZTÁS