Kincskereső téli túrára indultak a Kiskőrösi EGYMI tanulói, pedagógusai, és külső résztvevők január 21-én.

-Hirdetés-

Az úticél egy csodálatos környezetben, erdő közepén elhelyezkedő káprázatos birtok, a „BENYIK TANYA” volt.
A túra főszervezője Bányásziné Lukács Margit elmondta, hogy csípős időben, a mozgástól kipirult arcok boldog mosolya, és daluktól zengő erdő volt jellemző a túrára. A Benyik birtokon pónikat etethettek, és meleg teával olthatták szomjukat. A friss levegőn történő mozgás jelentősége tudatosult a résztvevőkben, de azért a „kincskeresés” lett a legkedveltebb programelem.

A „kincsek” táskákba rejtett finomságok voltak, amiket számok, és színes körök azonosításával kellett felkutatni. A birtok tágassága lehetővé tette, hogy akinek maradt még mozgásra igénye, az körbejárhatta a területet, vagy éppen játszhatott. A túra sikerét bizonyította, hogy a résztvevők szeretnének túracipőt húzni tavasszal is, és ismét eljönni ebbe a pompás környezetbe.

A szervezők hálás köszönetüket fejezik ki Benyik Norbertnek, valamint feleségének Csillának, hogy önzetlenül fogadták őket a birtokukon!
A „Kincskereső téli túra” a Velünk mozdulj Diáksport Egyesület, és a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség együttműködésével valósult meg.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS