Tegnap tartotta soron következő ülését Kiskőrös Város Képviselő-testülete, ahol 20 napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők.

-Hirdetés-

A tájékoztatók, beszámolók mellett többek között a 2019. évi költségvetés módosításáról, az építésügyi igazgatási feladatok átadásáról, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatójának megbízásáról és pályázatok benyújtásáról is döntöttek a képviselők.

Simon Gábor, a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő új vezetője

Az első napirendi pont rögtön egy tájékoztató volt, ahol a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. ügyvezetője számolt be a kiskőrösi termálfürdő üzemeltetéséről. Bemutatkozott Simon Gábor, a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő új vezetője. Mivel a termálfüldő működtetését ettől az évtől újra Kiskőrös Város Önkormányzata végzi, ezért külön cikkel készülünk a fürdőben történő változásokról, felújításokról, fejlesztésekről.

Turán István, helytörténész

A második napirendi pontban a Turán Istvánnak, a Kiskőrösi Települési Értéktár Bizottság elnökének 2019. évi második féléves tevékenységéről szóló beszámolóját fogadta el a képviselő-testület.

A Bizottság az elmúlt félévben egy alkalommal ülésezett, 2019. december 10. napján.

A Kiskőrösi Települési Értéktár Bizottság az 5/2019. (XII. 10.) KÉBH számú határozatával

  • „Kiskőrösi Református Imaház” megnevezésű nemzeti értéket az épített környezet szakterület szerinti kategóriában
  • „Leska István öröksége” megnevezésű nemzeti értéket a kulturális örökség szakterület szerinti kategóriában
  • „Kiskőrösi Evangélikus Imaház” megnevezésű nemzeti értéket az épített környezet szakterület szerinti kategóriában nyilvántartásba vette a Kiskőrösi Települési Értéktárba.

Pohankovics András képviselő javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy a városi nagyrendezvények alkalmával az értéktárba felvett épületek is kerüljenek bemutatásra egy-egy kiállítás alkalmával. 

Nikléczi Gábor és Kudron Tamás képviselők

Ezt követően a 2019. évi költségvetés módosításáról szavaztak, majd a középtávú fejlesztési tervekről is tárgyaltak a képviselők.

A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjáról szóló önkormányzati rendelet módosítására is sor került, a TS Gastro Kft. piacfejlesztési vezetője javaslatára. Áremelésre vonatkozó kérésüket azzal indokolta, hogy az élelmiszer alapanyag költségnövekedések mértéke 2017. évi bázison számolva átlagosan több, mint 48%, 2018. évi bázison számolva pedig több, mint 22 %, és ez a 2020. év folyamán tovább fog növekedni. Annak érdekében, hogy a jövőben is fenn tudják tartani működésüket, és a településen élők elégedettségét tudják szolgálni, szükséges az étkeztetés szolgáltatási árának emelése. A TS Gastro Kft. ügyvezetőjével történő egyeztetések során az alábbiakra tekintettel a közétkeztetés 9%-os emelésére tett javaslatot az önkormányzat, melyet ügyvezetőjük el is fogadott.

A fentiekre való tekintettel a személyes gondoskodást nyújtó ellátások intézményi térítési díja az alábbiak szerint változik 2020. február 1. napjától:

Szlanka Pálné Pénzügyi osztályvezető és Molnár Éva költségvetési referens 

Döntöttek a személyes gondoskodást nyújtó étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátási (idősek klubja) szociális alapszolgáltatások biztosítására tárgyában megkötött ellátási szerződés módosításáról, mely Kiskőrös Város Önkormányzata és a Magyarországi Baptista Egyház között jött létre 2011-ben. Mivel Kiskőrös Város Önkormányzata projektjavaslatot nyújtott be „Hagyományok háza megvalósítása” címmel 2018. szeptember 28. napján arra vonatkozóan, hogy Kiskőrösön, a Kossuth L. utca 27. szám alatt, a Kiskőrös Város Önkormányzata tulajdonát képező ingatlanban kialakításra kerüljön a Hagyományok Háza, ezért az ingatlan bérletére vonatkozó rendelkezéseket közös megegyezéssel hatályon kívül kellett helyezni.

A projekt javaslat pozitív elbírálásban részesült. A projekt támogatói okirata 2019. április 17. napján hatályba lépett. A megvalósítás tervezett határideje: 2020. augusztus 31. A Kiskőrösi Hagyományok Háza szolgáltató központ történelmi, kulturális és nemzetiségi hagyományok ápolására és továbbéltetésére tervezett városi intézmény létrehozása, amelyet a helyben működő civil kulturális egyesületek, és nemzetiségek befogadó otthonaként szándékozik fejleszteni a Helyi Akciócsoport.

Szedmák Tamás alpolgármester, Domonyi László polgármester, és dr. Turán Csaba jegyző

Mint arról már korábban mi is beszámoltunk hírportálunkon, többféle változással is számolni kell 2020. március 1-jétől az építésügyi rendszerben. Egyrészt a jegyzők helyett a kormányhivatalok látják el az elsőfokú építésügyi hatósági feladatokat, így az építési vagy használatbavételi engedélyezési eljárásokat nem az önkormányzatok, hanem a kormányhivatalok folytatják le. Másrészt a jogorvoslati eljárások is megváltoznak, az építésügyi és az építésfelügyeleti eljárásokban nem lesz lehetőség fellebbezésre, helyette közigazgatási peres eljárást lehet majd indítani

A települési nemzetiségi önkormányzat és a települési önkormányzat között fennálló megállapodást minden év január 31. napjáig, általános vagy időközi választás esetén az alakuló ülést követő harminc napon belül felül kell vizsgálni. A felülvizsgálat a 2019. évi választásokat követően megtörtént. A képviselő-testület a határozat-tervezetben foglaltak alapján Kiskőrös Város Önkormányzata és a Nemzetiségi Önkormányzatok között létrejött közigazgatási szerződést jóváhagyta.

A képviselő-testületi ülésen részt vett intézményvezetők

A következő napirendi pont témája a bölcsőde nyári nyitvatartási rendjét érintette, hiszen a fenntartó minden év február 15-éig tájékoztatja a szülőket a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, szolgáltató nyári nyitvatartási rendjéről. A Gyermekjóléti és Szociális Intézmény Bölcsődéjének vezetője 2020. január 6-án levélben tájékoztatta az Önkormányzatot a nyári szünet tervezett időtartamáról, amely 2020. július 27. napjától – 2020. augusztus 07. napjáig tartana. A tájékoztatás szerint a nyári szünet ideje alatt végzik el a tisztasági festést, takarítást és a berendezési tárgyak fertőtlenítését. A Bölcsőde felmérése alapján a szülőknek nem okoz problémát a nyári szünet ideje alatt a gyermekek elhelyezése.

Kiskőrös Város Képviselő-testülete az Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény Bölcsődéjének nyári zárva tartási idejét2020. július 27. napjától – 2020. augusztus 07. napjáig – jóváhagyta.

Turán Istvánné Margó, a régi-új könyvtárigazgató

A közalkalmazotti törvénynek megfelelően a képviselő-testület korábban pályázatot írt ki a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatói beosztásának ellátására. A pályázat benyújtási határidejének lejártáig egy pályázó – Turán Istvánné – nyújtotta be pályázatát. A pályázó személyét, szakmai és vezetési programját a szakmai bizottság egyhangúan támogatta, ezért a képviselő-testület is megszavazta. Turán Istvánné Margóval készített interjúnk IDE kattintva érhető el. 

Horváth János képviselő

A következő napirendi pontban pályázat benyújtásáról döntöttek a „Népi Építészeti Program keretében szakmai előkészítésre igényelhető támogatás” benyújtásáról döntöttek.

A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum Kiskőrös Város Önkormányzata által Támogatási kérelmet kíván benyújtani a „Népi Építészeti Program keretében szakmai előkészítésre igényelhető támogatás”-ra.

A pályázat célja a Magyarország területén álló népi építészeti emlékek veszélyelhárítását, állagmegóvását, valamint részleges vagy teljes helyreállítását megelőző és megalapozó előkészítő dokumentációk (építészeti felmérés, építéstörténeti dokumentáció, értékleltár, statikai és faanyagvédelmi szakvélemény, diagnosztika, falkutatás, restaurátori terv) és az építészeti terv elkészíttetése.

A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum a Szlovák Tájház épület felújítási dokumentumait kívánja ebből a forrásból elkészíttetni. A későbbiekben a helyreállítás során megvalósul a meghajlott mestergerenda és az eltört födémgerendák megerősítése felhúzató gerenda elhelyezésével; a szabadkémény és a hátsó fal repedéseinek megszüntetése; az utcai oromfal szélráccsal történő visszafogása; és a csöpögő vonal mentén a vízelvetetés megoldása.

A vissza nem térítendő támogatás összege minimum 500 ezer – maximum 1,5 millió Ft. A támogatás mértéke önkormányzatok esetén a tevékenység megvalósítása során felmerülő összköltség legfeljebb 50 %-a. A támogatás folyósítása előleg formájában történik. A kérelem benyújtása nem díjköteles. A megvalósítás időszaka: 2020. március 1. – 2020. augusztus 31.                                                                                   

Schäffer Tamás, a Kőröskom és Kőrösszolg Kft. ügyvezető igazgatója

Ezt követően a Kőröskom és Kőrösszolg Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjét a határozat-tervezet mellékletében foglaltak szerint hagyták jóvá a képviselők.

Majd újabb pályázat benyújtásáról döntöttek, a Belügyminisztérium által meghirdetett 2020. évre vonatkozó közfoglalkoztatási programra. Az önkormányzat elképzelései szerint a 2020. évben a járási startmunka program alapvető célja az elmúlt években kialakított kapacitások fenntartása és működtetése. A programok 2020. március 1-jétől 2021. február 28-ig tervezhetőek.

Az idei felhívás szerint, a tavalyi évhez hasonlóan, ebben az évben is egy szociális jellegű program indítható településenként, melyben a feladatokat összevontan kell megtervezni, de ezzel továbbra is a szükséges feladatok kerülnek elvégzésre:

Bio- és megújuló energiafelhasználás, melynek célja a közfoglalkoztatási programok során keletkezett biomassza alapanyag gyűjtése és tüzelőanyag előállítása, aprítékolása.

A korábbi sikeres programhoz hasonlóan most is a kiskőrösi laktanya ad otthont az apríték feldolgozásához és tárolásához. A programba megjelölt területeken folyamatosan végzik a takarítást, a fűtőanyag beszerzését, valamint a begyűjtött alapanyagok feldolgozását.

Ugyanebben a programelemben kerül elvégzésre a belterületi közúthálózat karbantartása, melynek célja az önkormányzati belterületi úthálózat karbantartása, javítása környezetének rendbetétele, valamint az önkormányzat kezelésébe tartozó bel- és külterületi kerékpárutak, járdák karbantartása és, ezáltal a baleseti veszélyek jelentős csökkentése. A program keretein belül lehetőség van az önkormányzat saját kezelésében lévő területek parlagfű-mentesítésére, valamint az illegálisan lerakott hulladék felszámolására. A program továbbá lehetővé teszi azt is, hogy a város közterületein található közösségi terek folyamatos gondozásával és karbantartásával megteremtsük a kulturált körülményeket. A program a tavalyi évhez képest további elemekkel bővült. Ezek az elemek a kül- és belterületi csatornák karbantartási feladatai, valamint a mezőgazdasági utak karbantartása, állapotuk javítása.

Mátyus Zoltán, a Kiskunsági Víziközmű Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója

A Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás, valamint a Kiskőrös és Térsége Ivovízminőség- javító Önkormányzati Társulás megállapodásának módosításáról is szavaztak a képviselők, melyre amiatt volt szükség, mert a 2019. évi helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának eredményét követően, a Társulási Tanács összetétele megváltozott.

A módosítás tartalmazza a tagönkormányzatok 2019. évi lakosságszámát is, mely az alábbiakban megtekinthető.

És végül, de nem utolsó sorban a képviselő-testület állandó bizottságainak 2020. évi munkatervét is jóváhagyták a képviselők.

Ezt követően lakás bérbeadásról is döntött a képviselő-testület, majd az „egyebek” következtek, ahol szerveződő események, rendezvények kerültek átbeszélésre a polgármester és a képviselők által.

 

Kutyifa Icu 
Fotók: Kincses Szilvi 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (25 db kép)
MEGOSZTÁS