Csodás helyszínen került megrendezésre január 23-án a Tankerületi Rajzverseny eredményhirdetése. Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vállalta magára a versenyben résztvevők zsűrizését és az eredményhirdetés lebonyolítását.

-Hirdetés-

A házigazda Földinszki Janka és az intézmény igazgatóhelyettese Szabó József fogadta a vendégeket. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Briglovicsné Janovics Éva, a zsűri elnöke is.

A járási versenyeken díjazottak jutottak tovább a tankerületi versenyre. A Kiskőrösi Tankerülethez Kiskőrös, Kiskunhalas és Kunszentmiklós járásai tartoznak. Az alsó osztályokban kedvenc népmeséjüket elevenítették meg a gyerekek, míg az 5-6. osztály témája a természet volt. A verseny kiírói nem is gondolták, hogy amikor a 7-8. osztályosoknak kiadták a szerelem témakörét, akkor milyen nehéz feladat elé állítják őket, de sikeresen vették az akadályt.

A verseny célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a rajzolás jótékony hatásaira. Miért is ösztönözzük gyermekünket a rajzolásra? Összehangolja a két agyféltekét, ezáltal egyensúlyt, harmóniát teremt bennünk, felszabadítja az elfojtott érzelmeket, mélyebb önismeretre tanít, oldja a feszültséget. A rajzolás nem a tehetségen múlik, mindenki tud rajzolni, tanulható és tanítható.

Eredmények:
1-2.évfolyam
I.Hürkecz Hanna Izsák
II.Libert Larissza Fülöpszállás
III.Madaras Lotti Kelebia

3-4.évfolyam
I.Kiss Olivér Kiskunhalas
II.Frittmann Hanna Kiskunhalas
III.Rokolya Nóra Kunszentmiklós

5-6. évfolyam
I.Tengölics Huba Fülöpszállás
II.Frankó Johanna Izsák
III.László Tímea Boglárka Kiskőrös

7-8.évfolyam
I.Fekete Nelli Napsugár Kiskőrös
II.Czizmadia Kitti Kiskunhalas
III.Pető Eszter Kunpeszér

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (32 db kép)
MEGOSZTÁS