Egy 53 éves nő ittas állapotban elütött egy gyalogos nőt Kecskeméten, majd miután a rendőrök elvették a jogosítványát, folytatta ámokfutását Soltvadkerten is. 

Fotó: police.hu

Egy 53 éves Csongrád megyei nő egy személygépkocsival közlekedett a kecskeméti Nyíri úton 2020. január 27-én 11 óra 30 perc körül. Haladása során nem adott elsőbbséget az utat keresztező kijelölt gyalogos-átkelőhelyen – a neki jobbról érkező és kerékpárját maga mellett tolva – gyalogosan közlekedő 67 éves helyi asszonynak, akit elütött. A kiérkező járőrök által alkalmazott szonda pozitív értéket mutatott, így a járművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt előállítottak. A nő vezetői engedélyét elvették a megyeszékhelyi rendőrök.

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

Az asszonnyal szemben járművezetés ittas állapotban bűntett miatt indított büntetőeljárást a Kecskeméti Rendőrkapitányság.

A sofőr kihallgatását követően – immár jogosítvány nélkül – visszaült autójába, és még aznap délután Solvadkerten anyagi káros balesetet okozott, mely során csak egy pillanatra állt meg, majd adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. Az eseményt követően intézkedés alá vonták a helyi rendőrök. A nővel szemben ismét szondát alkalmaztak, mely még mindig pozitív értéket mutatott, így vér-vizelet mintavétel miatt előállították. Vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség miatt indítottak eljárást a helyi rendőrök.

Az ügyek egyesítése után a nőt őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök, akik előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu

-DéKá-

MEGOSZTÁS