Böbe bohóc már az ajtóban fogadott: „ide a kabát, oda a fotótáska, te pedig igyál egy üdítőt!” Ő volt Kocsis Erzsébet, aki civilben az egyik nevelőszülői tanácsadó. Ahogy érkeztek be a jelmezes gyerekek és a családok, mindenkit ugyanígy hellyel kínált vagy éppen bevezetett a buliba.

Ez volt ugyanis a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató farsangi bulija a soltvadkerti Egyesített Szociális Intézmény szobáiban.

-Hirdetés-

Tánc, vetélkedő, lufidobálás, zenés székfoglaló játék, jelmezverseny és természetesen eszem-iszom a hozott finomságokból. Ez volt a járás határain bőven túlmutató gyermekvédelmi bulija, melyen több mint harmincan vettek részt.

A székfoglaló játék néha döntetlen kört hozott…

Mint dr. Bakosné Bácskai Krisztina nevelőszülői tanácsadó elmondta, jelenleg 77 gyermek elhelyezését szervezik és felügyelik. A munka sokrétű, hiszen képezni kell a nevelőszülőket, figyelni kell a gyermekek fejlődését, lelki állapotát és ezzel együtt kezelni kell a folyamatosan jelentkező kihívásokat. Fontos a szeretet megléte, hiszen ezek a gyerekek sokszor tragédiák, kitaszítottság, esetleg otthoni terror után kerülnek a biztonságot jelentő „második családjukba”. Ez a 28 család Fülöpszállás, Kiskőrös, Tabdi, Tázlár, Pirtó, Kalocsa és Kecel területén él. A gyerekek a többiekkel együtt járnak iskolába és vesznek részt településük életében.

A legkisebb résztvevő a bulin Heléna volt – Linda anyu ölében

Ugyanakkor fontosak a saját, „szentágotás” programok: sportrendezvények, családi napok vagy éppen ez a farsang. Itt a jelmezekért kapott nyeremények, a vetélkedők és a közös táncolás bizonyára újabb élménnyel gazdagította a kicsi lelkeket, melyre sokáig fognak emlékezni.

 

 

Káposzta Lajos

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (33 db kép)
MEGOSZTÁS