Már több, mint fél évszázada minden évben megrendezik Kaskantyún a hagyományos faluvetélkedőt, ami anno valóban egy vérre menő vetélkedő volt a falu lakói között.

Idővel ez átalakult és már több éve poénokkal átszőtt komédiákat adnak elő évente a vállalkozó kaskantyúiak. Bár a vetélkedő forgatókönyve átformálódott az idő alatt, a résztvevők ugyanolyan lelkesedéssel és odaadással mutatják be évről évre produkciójukat a közönségnek.

A sokszínű műsorban néptánci elemek is gyakran feltűntek
-Hirdetés-

Idén február utolsó hétvégéjén mutatták be a színdarabot, amit Supka Éva írt  és rendezett Petőfi Sándor: János vitéz című meséje köré. A színdarab, idén a Régi mese új köntösben elnevezést kapta, mely  előadás érezhetően a mesék köré épült. A fő szálon János vitéz meséje futott, viszont többször is kitért a történet – akár csak pár híres mondattal – más magyar mesékre is.

A mesék között a Kérem a következőt! című magyar rajzfilmsorozatot is felidézték

A Komédiás Kompánia előadására idén is olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy ezúttal is három napon át megtöltötték a helyi művelődési ház színháztermét az érdeklődők. A pénteki előadást Font Sándor, országgyűlési képviselő nyitotta meg beszédével.

Évek óta hagyomány az is, hogy valamely kerek évszámot betöltöltő tagjaikat tortával és pezsgővel ünneplik meg. A köszöntés idén sem maradt el, melyet finom vacsora és a hajnalig tartó mulatság követett pénteken és szombaton is.

Sz.Á.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (76 db kép)
MEGOSZTÁS