Ungvári Ferenc első alkalommal tartott lakossági fórumot

Elkezdődött a lakossági fórumsorozat Kiskőrösön. Elsőként a 2.számú választókerület megválasztott képviselője, Ungvári Ferenc tartotta meg a tájékoztatóját a Thököly úti óvodában. A fórumon részt vett Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere, illetve Szarvas József a Kiskőrösi Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályának alezredese is.

A megjelentek köszöntését követően, Ungvári Ferenc újonnan megválasztott képviselő a köszönetét fejezte ki, hogy ilyen sokan támogatták október 13-án, mely számára erőt és lendületet ad a munkája során.  

-Hirdetés-

Tervei felsorolásában nagy hangsúlyt kapott a közösségi célok megjelenítése. Elmondása szerint ehhez viszont elengedhetetlen az aktivisták jelenléte, akik segítik a közösségi célok megszervezésében, és azok kommunikálásában a képviselő felé. Ezért a képviselő kéri a lakosságot, hogy minden egyes észrevételt, problémát jelezzék számára email formában, így nyoma marad a bejelentéseknek.

Véleménye szerint a választókerületnek, ha vannak önálló céljai és van mögötte összefogás, akkor azokat a terveket a polgármester is támogatni fogja, akár anyagilag, akár erkölcsileg.

Domonyi László polgármester örömét fejezte ki, hogy már több mint egy évtizede tartanak lakossági fórumokat, ahol meg lehet beszélni az előttünk álló és az elmúlt évet is egyaránt. Leszögezte: sok új gondolat hangzik el mindig és ez által sok új ötletet tanulnak el ezeken az eseményeken. Szükséges megjegyezni, hogy ilyen típusú lakossági fórumokat nem tartanak Magyarországon az önkormányzatok.  

A város pénzügyi helyzetével és a költségvetésével kapcsolatban elmondta, hogy még 2018-ban azt gondolta, nem lehet túlszárnyalni azt a közel 945 millió forintos adóbevételt, amit a város produkált. 2019-ben ezt magasan túlteljesítették a vállalkozók és a lakosság is: 1 milliárd 111 millió forint lett ez a bevétel. Ebből 982 millió forint lett az iparűzési adó, ami nagy dolog a város életében. A kommunális adóbevétel közel 61 millió forint lett, ami csökkenő tendenciát mutat az előző évhez képest. Ennek két okát is ismertette a polgármester. Egyrészt az önkormányzat megfelezi a nyugdíjasok adóját, ezzel is könnyíti a terheket a város. Ennek igénybevételéhez viszont szükséges, hogy aki nyugdíjas lett, mutassa be az igazoló dokumentumokat, és adjon be egy kérvényt a hivatalban. Ez elengedhetetlen mozzanat, hiszen ez a rendszer nem automatikus, mivel a hivatalban nem látják a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság adatsorát, hogy például ki lett nyugdíjas.

A kommunális adó csökkenésének másik vetülete a demográfiai helyzet is: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Kiskőrös lakossága 14 ezer fő alá csökkent. 15300 fő volt a lakosság száma, mikor Domonyi László polgármester lett 2006-ban, tehát 1400 fővel lettünk kevesebben a városban az elmúlt 14 év során. Aláhúzta: ettől a kiskőrösieknek nem kell megijedni, az országos átlag ennél sokkal rosszabb képet fest. Az viszont elszomorító, hogy olyan városban történik meg, ahol van jövőkép. A polgármester kitért ennek kapcsán a kiskőrösi munkaerőpiaci helyzetre is: 2006-ban, a megválasztása után mindenki azt kérte tőle, hogy szerezzen új munkahelyeket, hiszen a városnak nagyon szüksége volt rá. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy nincs szabad munkaerő. Ennek is köszönhetően 2010-hez képest majdnem megduplázta a város az iparűzési adóbevételeket. Nem véletlen vagyunk Bács-Kiskun megye 2. legerősebb térsége: Kecskemét után mi vagyunk toronymagasan a 2. legerősebb régió.

Beruházások kapcsán kifejtette: 2020-as év lesz az, amikor már ténylegesen látszódni fognak azok a beruházások, amelyekről eddig csak szó volt. Vannak, amelyek már folyamatban vannak, mint többek között az új, hat csoportszobás óvoda és a záportározó tó kialakítása.

Nagyon sok bürokratikus küzdelmen van túl a városvezetés, de végül ténylegesen elkezdődhettek az építkezések. A körzetben épül meg a hat csoportszobás, 180 főt befogadó óvoda, a legnagyobb beruházás, amelynek költsége közel 1 milliárd forint lesz. Elkészültével összevonásra kerül a Mohácsi úti és a Thököly úti óvoda, mely utóbbi óvoda épületéről Domonyi László elmondta: a tető teljes felújítása, a nyílászárók cseréje, a belső felújítás után a Küzdősportok Házaként fog üzemelni.

Záportározó esetében kijelentette, hogy rohamosan épül a 2,1 hektáros tó, ami több tízezer köbméter vizet lesz képes befogadni és ebben a szeszélyes időszakokban a nagy mennyiségű vizet el fogja „nyelni” a városban. Gyönyörű tervek vannak a piaccsarnokkal kapcsolatosan is, melynek kivitelezése hamarosan el is fog kezdődni, csak az engedélyezésekre vár a hivatal. Tavalyi évben megvalósításra került a Batthyány óvoda teljes belső felújítása, és következő lépés lesz a Szűcsi óvoda felújítása az óvodák sorában, tette hozzá a polgármester.

Felsorolásában következett a kiskőrösi óriás 550 millió értékű beruházás: az Izsáki úti kerékpárút megépítése. Azért is tartja fontosnak, hiszen a kerékpáros forgalom szempontjából a legveszélyeztetettebb az Izsáki út. A tervek elkészültek, engedélyeztetési fázisban áll a projekt.

A lakossági hozzászólások, észrevételek során többek között elhangzott, hogy a Deák Ferenc utcában a járdák állapota hagy kivetnivalót maga után, sok esetben látni például a kismamákat babakocsival az úttesten sétálni. Domonyi László válaszában aláhúzta: a kérdéses szakaszt a beruházások közé felvették, prioritást fog élvezni az adott szakasz felújítása. Megjegyezte, hasonló helyzetben van a Mészáros Lőrinc utca járdája is, mely esetében is nagyon sokan az úttesten kell, hogy gyalogoljanak.

Lakossági felvetésre, miszerint az Arany János utcában több helyen rossz a közvilágítás a polgármester elmondta, hogy örül ezeknek a lakossági bejelentéseknek, mert hiszen az ott élők észlelik ezeket a hibákat a leghamarabb, és ezeknek a bejelentéseknek köszönhetően gyorsan tud reagálni a hivatal és a szükséges bejelentéseket meg tudja tenni ez irányban is. Ugyancsak felvetődött, a vízelvezető árkokkal kapcsolatban, hogy az Arany János utcában nem megy le a víz több esetben. Ebben viszont a lakosságnak van feladata, hiszen mindenki köteles a saját háza előtt az árkokat rendben tartani, rendeltetésszerű működését biztosítani vagy például a ház előtti füvet lenyírni.

Elhanyagolt telkekkel kapcsolatos lakossági észrevétellel kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy a képviselő-testület egy éve meghozta az egymás mellett élés szabályairól szóló rendeletet. Aki a háza előtt, illetve a magán ingatlanon belül nem tart rendet, az a személy bírsággal sújtható. Ezért kéri a lakosságot, hogy amennyiben olyat észlelnek, mely nem felel meg ennek a rendeletnek, nem tartják be az egymás mellett élés alapvető normáit, akkor jelezzék a hivatal számára, a szükséges intézkedéseket megteszik.

Jelzésre került az is, hogy az önkormányzat által közterekre kiültetett fákat és virágokat több esetben széttörték, illetve eltulajdonították. Domonyi László megnyugtatta a jelenlévőket, hogy a növények pótlásra kerülnek.

Az ivóvizünkre is érkezett panasz, miszerint a véletlen nyitva felejtett csap okán súlyos szennyeződéseket hagy maga után. Városunk első embere megköszönte ezt a bejelentést is, hiszen ivóvízjavító projekt zajlott le a városban, s nem lenne szabad, hogy ilyen problémák előforduljanak, így ezt is jelezni fogják az adott intézmény felé.

Kiss Tamás

 

MEGOSZTÁS
Írta: vira