Nem igazán volt idén hideg, ez pedig a kullancsok szaporodásának is kedvez.

Az enyhe tél kedvezett a kullancsok elszaporodásának – mondta Kapiller Zoltán István, a Magyar Kullancsszövetség elnöke kedden az M1-en. A magyarországi kullancsállomány szerinte lényegesen nagyobb, mint 10-15 éve,

ez pedig a talaj menti fagyok hiányával magyarázható.

-Hirdetés-

Kapiller Zoltán hangsúlyozta, hogy a kullancsok egyre több betegséget hordoznak. Újdonság, hogy a Pécsi Tudományegyetem kutatói a krími-kongói vérzésesláz-vírust is beazonosították egy Margit-szigeten talált kullancsban – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy ez egy rendkívül veszélyes betegség,

mivel a megcsípettek a vírust cseppfertőzésen keresztül továbbadhatják.

A kullancs csípés következtében veszélyes betegségeket vihet át az emberre / Grafika: MTI

Kapiller szerint a kullancsoknál február végén, március elején elindul a nagy tavaszi rajzás, amely augusztus közepéig tart, amikor is a kánikula elől pár hétre elvonulnak. A kánikula után megkezdődik egy kisebb lefutású őszi rajzás, amely november végig tart. A természettől nem félni kell, hanem fel kell készülni a veszélyeire, ennek megfelelően a túrázásokhoz érdemes kullancseltávolító eszközt is bepakolni – mondta a szakember.

Egy korábbi interjúnkért a témában, KATTINTS IDE

Forrás: https://hvg.hu/ 
Borítókép: A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János kutatóközpont Virológiai kutatócsoport munkatársa egy befogott kullancs fajmeghatározását végzi a kutatóközpont egyik laborjában Pécsen

MEGOSZTÁS
Írta: vira